2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Rendkívüli sajtótájékoztató: sötét múltja van a drogos rendőrgázolónak

Ópiát- és morfinszármazékot fogyasztott az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy rendőrt csütörtök délután Apátfalván – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A gázoló korábban már 28 alkalommal került összetűzésbe a rendőrséggel.

Az apátfalvai rendőrgázoló ellen indult büntetőeljárás legfrissebb fejleményeiről tartott rendkívüli sajtótájékoztatóval kapcsolatban a Hír Televízió tudósítója arról számolt be, hogy a gyanúsított kábítószer hatása alatt állt a bűncselekmény elkövetésének időpontjában. A férfi előzetes letartóztatását már elrendelték, mert egyértelműen fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye. A férfi délutánra került kihallgatható állapotba.

Közölték a gyanút az osztrák férfival, panaszt nyújtott be

A szóvivő közölte: az osztrák férfi amellett, hogy megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen is panasszal élt. Vele szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúját közölték, ami tíztől húsz évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható. A férfi még mindig kórházban van, pénteken szállítják fel a Tököli Rabkórházba.

A hatóságok értesítették az osztrák konzulátust is, ahol kiderült: a férfi eddig már 28 alkalommal került összetűzésbe a rendőrséggel – fegyveres rablás és hivatalos személy elleni erőszak is szerepel a bűnlajstromában.

Lepedőjével takarta az arcát

Mintegy száz kollégája és ismerőse emlékezett péntek este Apátfalván Kenéz Imre rendőr törzszászlósra. A Makóról, Szegedről, Hódmezővásárhelyről összegyűlt rendőrök és civilek mécseseket gyújtottak az Ady Endre és a Széchenyi utca sarkán. Többen könnyeikkel küszködve nézték meg a helyszínt, ahol az aszfalton még látszottak a bűnügyi szemle során felrajzolt jelek.

Mózes Sándor nyugállományú alezredes, Kenéz Imre első parancsnoka újságíróknak elmondta, a törzszászlós szolgálatban és azon kívül is példamutató, igazi rendőr volt. Végtelenül szerette a munkáját, minden utasítást legjobb tudása szerint teljesített.

Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés érdekében fellebbezést jelentett be, így a határozat nem jogerős. A mindkét karján erősen tetovált férfit a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján kérdezték ki az ügyészek és az előzetes letartóztatásáról döntő bíró. A kórtermet egyenruhájukon gyászszalagot viselő rendőrök őrizték.

A férfit péntek délután átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe. Az őszes hajú, izmos férfi amikor a rendőrök és mentősök elszállították a klinikáról, lepedőjével igyekezett eltakarni arcát a kamerák és fényképezőgépek elől – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Fazekas korábbi ismertetése szerint egy internetes baráti társaság szervezett romániai túrát Hummer terepjáróval. Erről az útról tértek hazafelé négy járművel, amikor a határ után a későbbi gázolóval szemben intézkedtek a rendőrök gyorshajtás miatt. Az osztrák sofőr sérelmezte, hogy meg akarják bírságolni, és elhajtott. A civil rendőrautó utánaeredt és erősítést kért, ekkor jelent meg a két motoros rendőr. A rendőrök megpróbálták feltartóztatni a terepjárót, de az ráhúzta kocsiját a mellé érkező motorosra. Fazekas Géza szerint emiatt merül fel a közúti közlekedés veszélyeztetése a sofőrrel szemben. Hozzátette: a rendőr rutinjának volt köszönhető, hogy a történtek miatt nem borult fel a motorjával. Fazekas Géza a távirati irodának beszámolt arról is, nagyban segíti a nyomozást, hogy az eseménysort a Hummer mögött haladó másik, ugyancsak Hummer terepjáróból mobiltelefonon rögzítették.

Mécseseket gyújtva emlékeztek kollégái Kenéz Imrére Apátfalván
Mécseseket gyújtva emlékeztek kollégái és ismerősei Kenéz Imrére Apátfalván
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

 

A kórházba szállítás közben halt meg a motoros rendőr

Pénteken a Belügyminisztérium hősi halottá nyilvánította az elhunyt 34 éves rendőrt, Kenézi Imre törzszászlóst posztumusz rendőrhadnaggyá nevezték ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében hangsúlyozza, hogy osztoznak a család fájdalmában, és a szervezet valamennyi épületére kitűzik a fekete zászlót, valamint a szolgálati gépjárműveken is gyászszalaggal tisztelegnek az elhunyt rendőr helytállása előtt.

A másik motoros rendőr ezután megelőzte a terepjárót, és egy kereszteződésnél letámasztotta a járművét, mert meg akarta állítani a Hummert. A konvoj meg is állt, de aztán álló helyzetből a sofőr gázt adott, és elütötte a rendőrt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A másik motoros rendőr és a civil rendőrautóban ülő társa ezután fel akarta tartóztatni a gázolót, aki azonban nem szállt ki járművéből.

A kocsi kerekére már az üldözés közben is adtak le lövéseket, és ekkor is rálőttek a járműre. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A továbbra is ellenálló gázolót többperces dulakodást után gyűrte le a két rendőr és egy civil.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!