2024. 02. 29. Csütörtök Elemér napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Petrétei a Kossuth térről nézte a tévéostromot?

Mégsem otthonából szemlélte a tévéostromot az akkori igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József a minisztérium épületéből próbált utasítást adni a főrendőröknek – vallotta a Gergényi-perben a tárca egykori osztályvezetője. A tanú szerint Gergényivel és Gyurcsánnyal is tartotta a kapcsolatot telefonon.

A Gergényi-perben az egykori Rebisz munkatársai azt vallották, hogy az ő felszerelésük megfelelő volt a tévéostromnál, ellentétben a Baranya megyei századdal. A BRFK központi ügyelete folyamatosan próbálta tájékoztatni a vezetést.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium igazgatási osztályának vezetője, Piros Attila azt mondta a törvényszéken, hogy a Hír TV adását együtt nézte a miniszterrel a tárca Kossuth téri épületében. Piros korábban Baranya megyei főkapitány-helyettes volt, Petrétei József vitte magával az átszervezett minisztériumba.

A dandártábornok nyomozati vallomásából más is kiderült.


„Petrétei József telefonon beszélt Gergényi Péterrel, Budapest rendőrfőkapitányával, aki azt jelentette neki, hogy ott vannak, biztosítanak, intézkednek. A miniszter meg is jegyezte, hogy ezzel szembemenő képeket lehet látni” – olvasta fel a vallomást Kiss Károly, a Fővárosi Törvényszék bírája.

A miniszter mással is tartotta a kapcsolatot. „Véleményem szerint biztosan megtörtént, hogy Petrétei József beszélt a miniszterelnökkel. Azt nem tudom, hogy hány alkalommal történt ez meg. A szeptember 18-ával kapcsolatban másra nem emlékszem” – szerepel a vallomásban.

Petrétei József korábban azt vallotta, hogy otthonában követte nyomon a tévéostromot. A bíró ezért a védői indítványoknak helyt adva elrendelte a miniszter és az osztályvezető későbbi szembesítését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!