2024. 02. 25. Vasárnap Mátyás napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 20:10

Belföld

Párttársai akarták megvesztegetni a jobbikos politikust

Pénzzel igyekezték maradásra bírni Rozgonyi Ernőt jobbikos párttársai. Ezt közleményben tudatta a veterán politikus, hozzátéve, hogy nemet mondott a vesztegetési kísérletre.

Rozgonyi Ernő egyúttal cáfolta távozásának eddigi hivatalos magyarázatát. Mint mondta, levélben írta meg a párt elnökének, hogy szerinte a Jobbik sorozatos botrányai ártottak a nemzeti radikalizmus ügyének. Rozgonyi Ernő december elején lépett ki a Jobbik országgyűlési frakciójából, mely ezzel 43 fősre csökkent. A politikus „utolsó és kemény figyelmeztetésnek” szánta a Jobbik pártvezetése számára, hogy távozott az ellenzéki párt parlamenti frakciójából és tagságából. Az azóta már független országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden közölte: vállalhatatlan volt már számára a Jobbik nemzeti radikalizmust lejárató botránypolitizálása.

Döntését Vona Gábor korábban azzal magyarázta, hogy a 80 éves politikus elfáradt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megműtötték Gulyás Gergelyt

Megműtötték Gulyás Gergelyt

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert megműtötték. A beavatkozás sikeres volt. A műtétet követő rehabilitáció időszakában Gulyás Gergely helyettesítését a parlamentben és a kormányülésen Panyi Miklós államtitkár, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese látja el.
Álhír, hogy a balodali tüntetők megtelítették a Kossuth teret

Álhír, hogy a balodali tüntetők megtelítették a Kossuth teret

A baloldali ellenzéki pártok - az LMP kivételével - vasárnap délután a budapesti Kossuth téren gyűltek össze. A közös államfőválasztás elérésére hivatott rendezvényen természetesen a baloldali sajtó is képviseltette magát, és arról számolt be, hogy milyen nagy volt az érdeklődés az esemény iránt, azonban a valóság ennél jóval másbb képet fest.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!