2024. 02. 25. Vasárnap Mátyás napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Belföld

Őszödi szivárogtatás: a Fidesz is feloldaná a titkosítást

A közeljövőben nyilvános lehet az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentés egy része. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter jelentette be Magyarország élőben című műsorunkban, kedden. A tárcavezető szerint azonban az ügyben részt vett titkosszolgálati munkatársak adatait nem lehet kiadni. A jelentés nyilvánosságra hozatalával a Fidesz-frakció is egyetért. A szocialisták nem akarták kommentálni a belügyminiszter bejelentését.

A Magyarországon az elmúlt években legtöbbet idézett magyar politikai beszédet 2006 májusában rögzítették a szocialisták balatonőszödi zárt frakcióülésén. A felvétel abban az évben szeptember 17-én került eddig ismeretlen körülmények között a sajtóhoz, másnap több ezren követelték a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc lemondását, majd a tömeg egy része megostromolta a köztévé szabadság téri székházát.

A beszéd tartalma alapvetően befolyásolta a Gyurcsány-kormány megítélését, és hatással volt a 2006-os őszi önkormányzati választások kimenetelére is. A kiszivárogtatással kapcsolatban akkor a titkosszolgálatok is folytattak vizsgálatot, de a jelentésüket titkosították.

Pintér Sándor belügyminiszter Magyarország élőben című műsorunkban jelentette be, a közeljövőben nyilvános lehet az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentés egy része.

„Eljött már az ideje annak, hogy ezt a titkosítást valamilyen mértékig feloldjuk, nem teljes egészében.(...) Mert hogyha ez teljes egészében nyilvánosságra kerül, az a titkosszolga, aki ebben tevékenységet folytatott, már nem alkalmazható” – fogalmazott Pintér Sándor.

A belügyminiszterrel a Fidesz-frakció is egyetért. Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes szerint az események után nyolc évvel már semmilyen nemzetbiztonsági érdek nem fűződik a titoktartáshoz.

„Akkor vált az egyértelművé, hogy egy politikai erő megengedhetőnek tartotta azt, hogy tudatosan, a választók megtévesztésével szerezze meg a hatalmat, ezért aztán ennek a lehető legteljesebb megismerése nyilvánvalóan közérdek. Éppen ezért, amit lehet, azt nyilvánosságra kell hozni, és ami megismerhető belőle, azt a választópolgárok legszélesebb tömegének meg kell ismernie” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Ficsor Ádám és Juhász Péter, a vizsgálat idején hivatalban lévő szocialista titokminiszterek nem akartak nyilatkozni. A beszéd előadója viszont a Facebookon üzent Pintér Sándornak, Gyurcsány Ferenc bejegyzésében azt írta a belügyminiszternek, hogy az összes őszödi aktát hozza nyilvánosságra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Globál: pénz és hatalom + videó

Globál: pénz és hatalom + videó

Mikor lett a pénzből a hatalomnak az az eszköze, amelyet ma a globalista erők ellenünk egyszerű emberek ellen használnak? A stúdióban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!