Mostanság egyre többször érzi úgy az ember, hogy az egész világ megveszett körülöttünk. Szégyenpadra ültetnek, amiért próbáljuk megőrizni a józan eszünket, az őrület pedig olyan álruhákban tobzódik, mintha az erkölcsösség és az emberség egyedüli letéteményese lenne. Egészen dermesztő látni, ahogyan Európa felszámolja önmagát ennek az őrületnek a jegyében.
Sokáig bíztunk abban, hogy legalább Németországban magukhoz térnek a politikusok, és meghatározó befolyásukat latba vetik annak érdekében, hogy az Európai Unió hagyjon föl idióta, önsorsrontó és kontraproduktív szankciós politikájával Oroszország ellen.
Mindenki tudja, hogy nem létezik európai gazdaság orosz energiahordozók nélkül. Teljesen világos az is, hogy a függőséget csökkenteni kell, hogy érdemes új beszerzési lehetőségek után nézni és érdemes felgyorsítani az úgynevezett zöldátállást is a megújuló energiaforrásokra. De mindezt ésszel, fokozatosan, a ma élő emberek életét nem veszélyeztetve. Ezzel szemben az egyre mélyebb energiaválságból fakadó gazdasági krízis lassan maga alá temeti az egész kontinens gazdaságait, az elszabadult infláció megélhetési válsággal, az élelmezési válság éhínséggel fenyegeti a világot. Oroszország pedig soha nem látott bevételekre tesz szert abból fakadóan, hogy kevesebb energiahordozót ad ugyan el Európában, de sokszoros áron. Ebből az következne, hogy a kivetett szankciókat azonnal vissza kell vonni, különös tekintettel az energiaszektort érintő elemeire.
Ehelyett Ursula von der Leyen, aki nem mellesleg maga is német, közzéteszi az Európai Bizottság ötpontos tervét az energiaproblémák kezelésére, amelynek lényege, hogy korlátozni kívánják az orosz gáz árát, amúgy meg mindenki takarékoskodjon többet.
Igen, jól tetszenek érteni, a vevő maximálni kívánja az árát a vásárolt terméknek. Mintha bemennénk a boltba, és közölnénk, elviszem ezt a kenyeret, de egy százasnál nem fizetek érte többet. Bolondnak néznének bennünket? Annak. Zavarja ez a bizottságot? Egyáltalán nem. Annalena Baerbock, a német diplomácia vezetője egyenesen Kijevbe szaladt, hogy ott tegye le a nagyesküt, miszerint a végsőkig támogatják Ukrajnát fegyverrel, pénzzel, amivel csak kell. Mint tudjuk, a külügyminiszter asszonyt egyáltalán nem érdekli, hogy mit szólnak ehhez a német választópolgárok. Akik a jelek szerint egyre kevésbé értékelik, hogy pillanatnyi vezetőik jóemberkedése tönkreteszi azt a német gazdaságot, ami az egész kontinens jólétét megalapozta eddig. Legalábbis erre utal, hogy Olaf Scholz kancellár igen nehéz perceket kénytelen átélni a Bundestagban, mert a költségvetési vitában választ kellene adnia arra a kérdésre, hogy miért áldozza fel hazáját homályos ukrán, netán még átláthatatlanabb idegen érdekek szolgálatában.
A német őrület egyébként önmagában is példaértékű. Ha csak az energiaválságra adott válaszaikat nézzük, az lesz a benyomásunk, mintha egy abszurd előadást látnánk arról, hogyan nem szabad kezelni egy ilyen válságot.
Kezdődött a történet ott, hogy a haragos zöldek nyomására bezárták az atomerőműveiket, és kizárólag a nap és szél által termelt energiára akarták bízni az országot. Ám ez lehetetlen, mivel a nap minden este nyugovóra tér, a szél pedig nem tudjuk, olyankor mit csinál, de igen gyakran egyáltalán nem fúj. Kellenek tehát a kiesést pótló, úgynevezett kiegyenlítő erőművek. Ezeket azonban vagy a semmirekellővé nyilvánított agresszortól vásárolt gázzal lehet működtetni, vagy importálni kell. Mit csinált a leleményes német? Franciaországból vásárolt az ottani atomerőművekben előállított áramot. Amikor ez is kevésnek bizonyult, akkor pedig újraindította a lignittel fűtött erőműveit, komplett falvakat tolva arrébb templomostól a külszíni fejtések útjából. Mert mindenáron meg kell értetni Putyinnal, hogy nem rajzolhatja át önkényesen Európa határait. Ezt Európa, élén a németekkel, nem hagyhatja. Inkább beledöglik.
Így aztán jönnek a jobbnál jobb ötletek arra vonatkozóan, miként lehet egyszerre megoldani a világítást és a fűtést is a cserép alá tett gyertyával, hányszor ildomos fürdés helyett nedves szivaccsal törölgetni a hamarabb büdösödő testrészeinket, miként lehet mosás helyett szellőztetéssel meghosszabbítani ruháink viselhetőségét, és hamarosan piacra dobják azt a hőcsapós polárpulóvert is, ami akár tizenhat fokos szobában is enyhe náthává szelídíti a kétoldali tüdőgyulladást.
A legjobb az a terv, miszerint télre a déli országokba zsuppolnák az összes nyugdíjast, legalább ők ne pocsékolják odahaza az energiát, Spanyolországban mégis kevesebbet kell fűteni rájuk. Egyébként bánná a fene, ha még egyszer ennyi marhasággal szórakoztatnák magukat, csak bennünket hagynának békén. De az a baj, hogy miként a hetvenes években az olajválság, úgy ez az őrület is begyűrűzik minden országba, minden otthonba. Ezért vérlázító, hogy miközben Timmermans, Von der Leyen, Baerbock és társaik krokodilkönnyeket hullatnak az ukrán nép szenvedéseit látván, egy szemernyi együttérzést nem tanúsítanak más európai népek közérzetével kapcsolatban. Senkit ne tévesszenek meg az agressziót elítélő háborúellenes szólamok azoknak a szájából, akik nem a tűzszünet mielőbbi elrendelésén és a béketárgyalások megkezdésén fáradoznak serényen, hanem azt latolgatják, miként lehet segítségnek álcázni a megkopott fegyvezarzenáljuk lecserélését amerikai segédlettel.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
