A héten elfogadott gázcsökkentési vállalásról elmondta:
Azt olvasom ki ebből a döntésből, hogy nem működik a stratégia.
– Négy pilléren nyugodott a Nyugat stratégiája, a háború kitörésekor – fejtette ki Orbán Viktor. Ezt a négy pillért sorolta fel:
1. Az ukrán hadsereg nyugati fegyverekkel ellenáll majd.
2. A szankciók megrendítik majd Oroszországot.
3. A szankciókat Európa képes lesz majd kezelni.
4. Világegység alakul majd ki az oroszok ellen.
A miniszterelnök jelezte, hogy az egyik előfeltevés sem igazolódott be.
Ha Brüsszel nem változtat, akkor októbertől egy háborús gazdasági helyzettel kell számolni a továbbiakban – tette hozzá.
A miniszterelnök elmondta, emlékszik az Európai Tanács azon üléseire, amelyen nagy mellénnyel arról beszéltek európai politikusok, hogy az orosz energiafüggőség kérdését meg lehet oldani. A magyar álláspont az volt, hogy ezt nem tudjuk ilyen gyorsan megoldani, és nekünk lett igazunk.
– A békét kell elérni, azt hogy legyen béketárgyalás – mondta. Hozzátette:
A szankciók nem vezetnek semmire.
– Azt is mondhatnám hogy tüzet oltani sem lángszóróval szokott menni az ember – mondta. A miniszterelnök leszögezte, az amerikaiaknak itt kulcsszerepük van, mert ez a konfliktus túlnőtt rajtunk.
A Nyugat félig-meddig bele van fonódva ebbe a háborúba, így egy új európai biztonsági rendszerről kell megállapodni. – Éppúgy mint a második világháború után, megint egy orosz-amerikai megállapodástól kell várnunk egy biztonsági megállapodást – vélekedett a kormányfő.
– A 15 százalékos fogyasztáscsökkentésről szóló brüsszeli döntés kinyitott egy másik problémát is, hogy ha egy ország kifogy a gázból, akkor egy másik országnak kell ellátást biztosítania – húzta alá a miniszterelnök, aki ezt einstandnak nevezte.
Orbán Viktor jelezte, hogy az elmúlt években – Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter munkájának is köszönhetően – kiépültek az alternatív gázszállítási útvonalak. Az elmúlt években kiépült egy török-szerb útvonal, kötöttünk a horvátokkal is egy megállapodást.
– Most még alkudozunk, hogy az oroszoktól 700 millió köbméter pluszt gáz vegyünk, ezt az üzletet pedig valószínűleg nyélbe fogjuk ütni
– rögzítette. A kormányfő kiemelte, hogy a legnagyobb probléma számunkra inkább az ár, mert a piaci árak rendkívül ingadoznak, a gáz nagy léptékben drágul.
Nekem is vannak becsült adataim. Úgy látom, hogy ma egy magyar család az átlagfogyasztás szintjéig az áramszámlán spórol 56 ezer forintot, a gázszámlán pedig 146 ezer forintot. Szeretném ha tudnák, a magyar családok, hogy ők
minden hónapban kapnak legalább 181 ezer forintot csökkentett árú energia formájában.
Aki efölött van vagy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt hogy a lakosságpiaci árát ki tudja fizetni az átlagfogyasztás feletti energiarésznek – mondta a rezsicsökkentésről.
A miniszterelnök szerint a rezsicsökkentés rendszere most biztosan fenntartható. Októbert tartja vízválasztónak.
– Akkor kiderül, hogy az európai gazdaság belesodródik–e egy háborús gazdaságba, a háborús infláció tartós lesz-e vagy sem, az energiaárak magasak lesznek-e vagy sem – vetítette előre.
– Mit lehet csinálni? Védekeznünk kell! Lehet úgy is politikát csinálni, láttunk ilyent Magyarországon is, hogy a miniszterelnök meg a kormány kiáll a nyilvánosság elé, széttárja a karját, látjátok emberek ez a helyzet, szenvedjük el együtt a csapásokat. Akkor a rezsi ára felmegy az egekbe, a gazdasági növekedés megáll, a munkanélküliség elkezd nőni. Így voltunk 2008-ban és 2009-ben – mondta. A miniszterelnök felidézte, hogy
az akkori szocialista kormány válságkezelése abból állt, hogy megmagyarázta az embereknek miért nem tud csinálni a semmit.
– Ha jön is a baj, legalább valamit csináljunk. A tervünk reális terv, sikerülhet – bizakodott Orbán Viktor.
Marad az 5 százalékos lakásáfa
– A lakásáfa a következő két évben is öt százalékos lesz, így nem kell kapkodnia azoknak, akik építkeznek, az utóbbi időben a kormány tapasztalta ezt – jelentette be Orbán Viktor. Hozzátette:
A kormány ezzel megtámogatja a lassuló lakásépítési piacot.
A kormányfő előrevetítette, hogy ilyen és ehhez hasonló válságkezelő lépésekre lehet majd számítani a jövőben.
Amerika finanszírozza a háborút
A miniszterelnök kiemelte, hogy
a háborút Amerika finanszírozza, eddig 50 milliárd dollárral támogatták Ukrajnát.
A kormányfő azt nem tudja, hogy a következő fél évben ki fog ekkora összeget juttatni az ukránoknak, de abban biztos, hogy
Európának nincs ennyi pénze.
– Amíg az USA úgy gondolja, hogy ez a hadászati stratégia eredményre vezethet, addig nem lesz változás – fogalmazott a kormányfő. Jelezte: az idei, félidős választások az Egyesült Államokban változást hozhatnak ebben a felfogásban.
Nem veszélyezteti a hazai ellátást az aszály
Az aszálykárokról a miniszterelnök elmondta, hogy a hazai ellátást nem veszélyeztetik a történések, azonban
kevesebb fog jutni exportra.
– A gazdák kára már más eset: a kárenyhítési alap kimerült. Létre hoztunk egy munkacsoportot, aminek az a dolga, hogy intézkedéseket tegyen a gazdák megsegítésének az érdekében. Nem lenne jó, ha életképes mezőgazdasági cégek mennének tönkre – húzta alá a kormányfő.
Magyar Nemzet