Orbán Viktor tegnap irodájában fogadta az Európai Néppárt határon túli magyar tagszervezeteinek képviselőit, akikkel nemcsak gazdasági kérdésekről, hanem egy közös EP-kampányról is tárgyalt.
Semjén Zsolt, a KDNP, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az európai parlamenti választásokról is egyeztettek.
Kelemen Hunor a HVG-nek elmondta: közös kampányról is tárgyaltak a miniszterelnökkel, melynek keretében arról is megállapodtak, hogy Orbán Viktor május elején Erdélybe utazik. „Az RMDSZ-nek biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével” – erősítette meg a pártelnök, aki gazdaságfejlesztési programról is tárgyalt Orbánnal.
Kelemen Hunor a viták ellenére is azt tartja az egyes számú forgatókönyvnek, hogy a Fidesz az EPP tagja marad a májusi választások után, azt azonban elismerte, hogy nem könnyű feladat a legerősebb, a legnagyobb és a legszínesebb pártcsaládot egyben tartani. „A változás és a változtatás nem jelent EU-ellenességet” – mondta a HVG-nek az RMDSZ elnök, aki szerint az uniónak nincs alternatívája.
(mandiner.hu)