Nem időszerű az önkényuralmi jelképek tiltásának feloldása, amíg egyetlen olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg – mondta Orbán Viktor a rákoskeresztúri Új köztemető 300-as parcellájában a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlop és Magyarország nemzeti zászlajának felavatásán.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a tiltás feloldása szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor hozzátette: olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt.
Kövér: A magyar nemzet egyik legnagyobb katasztrófája volt
A parlamenti képviselők is megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. A házelnök nemzetközi terrorcsoportnak nevezte a diktatúra egykori vezetőit. Kövér László szerint a kommunisták által elkövetett gazdasági és kulturális rombolás a magyar nemzet egyik legnagyobb katasztrófája volt.
A fideszes politikus nem hagyta szó nélkül az Alkotmánybíróság múlt heti döntését. Szerinte Kelet-Közép-Európában a vörös csillag nem a nemzetközi munkásmozgalom, hanem egyértelműen a kommunista diktatúra jelképe.
Országszerte emlékeznek
Országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek ma. A Terror Háza Múzeum és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium több közös programot is szervez: délelőtt mécsesgyújtásra várták az embereket az Andrássy úton, az áldozatok falához. Az emléknapon ingyenes a belépés a múzeumba.
Este a központi állami megemlékezés részeként a Lánchíd budai hídfőjénél mécsesgyújtással egybekötött csendes megemlékezést tartanak.
Az Országgyűlés 2000 júniusában határozott arról, hogy február 25-e lesz a kommunizmus áldozatainak emléknapja. 1947-ben ugyanis ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát.
Orbán Viktor 20 órától a Rájátszás című műsorunk vendége lesz.