Az ötmilliárd forint árbevételű szerszámgépgyártó üzem a város legnagyobb foglalkoztatója, most 250-en dolgoznak itt. A duális szakképzést a helyi középiskolával 12 éve kezdték. „Ahhoz, hogy Magyarország Európa termelési központja legyen, szakemberekre van szükség. Olyan szakemberekre, akik találnak európai megélhetést biztosító munkahelyeket Magyarországon. Ezért kiemelt jelentőségű a mai tanműhelyavatónk” – mondta Büttner Tamás, a Büttner Kft. ügyvezetője.
Az avatáson Orbán Viktor komoly problémának nevezte, hogy a munka becsülete háttérbe szorult a tanulással szemben, pedig szerinte a munkások nélkül nem fog előrejutni az ország és a gazdaság sem lehet sikeres. „Nekünk be kell bizonyítani, hogy egy közepesen elvégzett gimnázium és gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. A gimnáziumot is csak akkor érdemes elvégezni, ha onnan egyetemre fogunk menni. A valóságnak úgy kellene festenie Magyarországon, hogy egy jó szakmunkásképző intézetben megszerzett szakma biztosabb megélhetést nyújt, mint egy csak általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást a mellé nem adó oktatási intézményben elvégzett időszak” – fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ezért át kell alakítani a középfokú szakképzési rendszert. „Dolgozunk azon, a Büttner családnak is mondom, meg a jelenlévőknek is mondom, hogy legyen olyan karrierpálya, ahol a szakmunkásképzést elvégzett fiatal, ha van benne kurázsi, képesség és tehetség, tovább tud menni, egy hagyományos, régen Magyarországon valaha létezett útvonalon el tud jutni egy magasabb képzésre. Sőt szakmunkásként kezdve eljuthat akár főiskolára vagy egyetemre is” – tette hozzá.
A kormányfő a magyar kis- és középvállalkozások támogatási rendszerét is átalakítaná, hogy azok több fejlesztési forráshoz jussanak. Orbán Viktor azt mondta: ha ezek a cégek megerősödnek és több ezer a nagyatádihoz hasonlóan működik majd az országban, a gazdaságot semmilyen pénzügyi válság nem tudja majd megdönteni.