Magyarországnak nincs kiugróan sok vitája az unióval, de Orbán Viktor újabb konfliktusokra számít. A kormányfő szerint a vitákra az ország érdekében van szükség.
„Aki nem vállalja a vitát és nem áll ki magáért, az balek, az lúzer, az nem alkalmas arra, hogy képviselje a saját nemzetét. A konfliktus ilyen értelemben tehát nem rossz dolog, hanem szükségszerű dolog. Jól, okosan, a józan ész szabályai szerint kell vívnunk ezeket a küzdelmeket” – fogalmazott.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban a vitás ügyek közé sorolta a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést. Orbán Viktor azzal érvelt a szabályozás mellett, hogy a büntetések súlyossága visszatartó erővel bír. A kormányfő szerint a strasbourgi bíróság ítéletéből nem következik, hogy Magyarországnak meg kellene változtatnia a vonatkozó törvényt.
A szintén vitatott szabad pálinkafőzés esetében viszont már új szabályozáson dolgoznak. „Ez lényegében továbbra is lehetővé fogja tenni – de az Európai Bíróság ítéletét tiszteletben tartva – a pálinkafőzést Magyarországon, ebből újabb jogi vita lesz, tehát bár van bírósági ítélet, nem a mostani jogi helyzetről folytatódik majd a vita, hanem az általunk létrehozott és meghozott új helyzet vált majd ki vitákat, és akkor megint harcolni kell” – fejtette ki.
Az EP-választásról a miniszterelnök azt mondta: a voksolás azért is fontos, mert a magyar baloldal eddig arra használta az Európai Parlamentet, hogy elgáncsolja a magyar intézkedéseket. „Minden harag és ellenségeskedés nélkül arra kérem a magyar embereket, hogy ne küldjenek olyan pártokat Brüsszelbe, akikkel aztán nekünk ott kint meg kell küzdeni és nem bennünket magyarokat segítenek, hanem a magyarok ellenfeleit segítik, és ilyen jobbról és balról egyaránt van” – fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő beszélt az ukrán helyzetről is: szerinte azért nem elhamarkodott a kárpátaljai magyarok autonómiai törekvéseiről beszélni, mert az új Ukrajna most formálódik. „Ha most nem mondjuk be az igényeinket, ha most nem beszélünk egyenesen, ha most Brüsszelben nem érvelünk amellett, hogy igenis föderálisnak kell lennie, igenis kellenek autonómiák, meg kell adni a jogokat az ott élő kisebbségeknek, a kettős állampolgárságot nem lehet eltiltani – ha most nem tesszük ezt világossá, mikor fogjuk?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök.
Orbán Viktor hozzátette: a következő években növelni kell az ország katonai kiadásait.