A miniszterelnök elmondta, hogy az amerikai választások hatása is érezhető a pozitív számokon, ugyanis gazdasági szereplők megindulnak, ha béke lesz.
„Sok pénz van a magyar gazdaságban”
Jelezte, hogy a magyar gazdaságpolitika faktora, hogy az emberek elhiggyék, olyan helyzetben vagyunk, amikor lehet valamit csinálni és áttörik a cinizmust. Hozzátette: cinizmus és gúnyolódás van azzal kapcsolatban, hogy hazánkban egymillió forintos legyen az átlagfizetés, azonban nagyon sok pénz és energia van a magyar gazdaságban.
Közölte,
a nemezti konzultációnak sikerült áttörni a cinizmus falát, ha pedig sikerül mozgásba hozni az embereknél lévő pénzeket, akkor fantasztikus évet tudunk csinálni.
Orbán Viktor szintén nagy eredménynek nevezte a magyar állampapírok után sikerült kifizetni a kamatot.
A miniszterelnök szerint reális célkitűzés, hogy a középosztályt megerősítsük. Mint mondta,
az utolsó negyedév növekedéséhez képest még magasabb növekedéssel számolhatunk a következő évben.
Hozzátette: az igazi tempónövekedés a harmadik és a negyedik negyedévben lesz látható és érezhető, és reméli, hogy 2026-ban is folytatódni fog ez a növekedés.
Orbán Viktor úgy véli, a cinizmus akkor működik, ha van valóságalapja. Nehézségek vannak, a kérdés az, hogyan győzzük le őket. A cinikusok mondják azt, hogy úgyse fog sikerülni. Háborús időszakban, a COVID után van táptalaja ennek szerinte. Emlékeztetett: a szankciók kezdete óta elveszítettünk évi 6,5 milliárd forintot. Az embereknek van pénzük, csak nem akarják betenni a gazdaságba a kormányfő szerint.
A teljes írást ITT érheti el.
Magyar Nemzet