1077 mintavevő csapat járta az országot
György István területi közigazgatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a korábban meghirdetett célzott tesztelés két hete indult el. A múlt heti második körös tesztelés eredménye is megszületett. 1077 mintavevő csapat járta az országot.
György István elmondta, hogy a bölcsődék esetében 1,32 százalékos fertőzöttségi arányt találtak a második héten. Az óvodákban 1,75 százalékos volt ez az arány. Az általános iskolákban 1,91, míg a szakképző intézményekben 1,19 százalékos volt a fertőzési arány. Összességében több mint 186 ezer tesztet végeztek el a második körben - mondta az államtitkár. 63,3 százalékos volt a részvétel. 1,98 százalékos volt összességében a pozitivitási arány.
Az iskolai tesztelési adatokat elemezve úgy döntöttek, hogy ezen a héten a közigazgatási dolgozók közül az ügyfélkapcsolatokon dolgozókat tesztelik elsőként.
A pozitív személyek kiemelésével lehet fékezni a járvány terjedését
Müller Cecília országos tisztifőorvos is megköszönte mindenkinek a tesztelésben való részvételt. A feladataink napról napra csak nőnek - tette hozzá. Folytatódik a tesztelés a közigazgatásban - mondta Müller. Bízik benne, hogy a pozitív személyek kiemelésével lehet fékezni a járvány terjedését.
Már több mint 2,1 millió tesztet végeztek el az országban - mondta Müller Cecília. Már több mint 250 ezer fertőzöttet regisztráltak Magyarországon.
Az elmúlt napon egy 20 éves, krónikus megbetegedésben szenvedő beteg is meghalt - mondta Müller Cecília. A kórházak terheltsége egyelőre nem csökken - tette hozzá.
Müller Cecília szerint minden erővel azon kell lenni, hogy a lappangó fázisban lévő betegséget ne tudjuk tovább adni. A háziorvos folytatja le az egész betegségfolyamatot, kivéve akkor, ha valakinek kórházba kell mennie.
Müller Cecília elmondta, hogy a karácsonyi ünnepekre vonatkozóan javaslatokat fogalmaztak meg, és a döntésekről Orbán Viktor tájékoztat majd.
A vakcinainfo.gov.hu oldal hamarosan indul
Minden erővel arra kell törekedni, hogy minél kevesebben szoruljanak kórházi kezelésre. A kormány mindent megtesz, hogy az elérhető vakcinákból tudjon beszerezni - tette hozzá. A vakcinainfo.gov.hu oldal hamarosan indul.
Müller Cecília közölte, hogy a 60 éven felülieknek levelet írt, hogy azok is tudjanak jelentkezni oltásra, akik nem rendelkeznek internettel. Mindennek célja, hogy tudják azt, kik szeretnék magukat beoltani - tette hozzá. Mindezek alapján fel tudnak állítani egy sorrendet, hogy mindenki kapjon oltást. Addig is be kell tartani a higiénés szabályokat.
886-an viselték rosszul a maszkot
886 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt a hétvégén - mondta Kiss Róbert. A rendőr alezredes közölte, hogy 31 százalékos emelkedés volt a korábbi hétvégéhez képest. A kijárási tilalmat 1361-an szegték meg, míg négyen a kutyasétáltatási szabályokat a hétvégén - mondta Kiss Róbert. 197-en szegték meg a hétvégén a tranzitálási szabályokat.
Kiss Róbert kérdésre azt mondta, hogy aki forgalmi okból nem ér haza 20 óráig, azt értelemszerűen nem büntetik meg.
Még a héten az egyik kínai vakcina dokumentációja megérkezik Magyarországra
Még a héten az egyik kínai vakcina dokumentációja megérkezik Magyarországra - mondta kérdésre Müller Cecília. Ami elérhető vakcina lesz a világban, annak a gyártójával tárgyal az ország. Minden bizonnyal egyszerre több vakcina lesz Magyarországon a jövő év első negyedévében - mondta az országos tisztifőorvos.
HírTV - Origo.hu