Néhány hete a 46-os járaton az egyik utas felvette a mobiltelefonjával, hogy a busz nyitott ajtóval közlekedett.
– Jeleztem a sofőrnek, hogy nyitva maradt az ajtó, ő erre azt válaszolta, hogy semmi közöm hozzá, üljek le, és utazzak. Ez körülbelül másfél megálló alatt történt, és közben mint az őrült, ötvennél többel ment a busz – mondta egy szemtanú.
A Hír TV több BKV-buszvezetőt is megkérdezett, de kamera elé egyikük sem állt. Kamerán kívül azt mondták, a régi buszokban nincs légkondicionáló, kánikulában kibírhatatlan a hőség a vezetőfülkében. Azt viszont nem hiszik, hogy sofőrtársuk szándékosan közlekedett nyitott ajtóval. Ezt a közlekedési társaság illetékes vezetője is kizárja, bár a videón jól látszik, hogy az első ajtó van nyitva a buszon, amit a sofőrnek észre kellett volna vennie.
– Ha a buszvezető tudott róla és úgy szállított utast, akkor teljesen szabálytalan az eljárás, és ebben a helyzetben mindenképpen valami büntetésben kell részesülnie – nyilatkozta a BKV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, Szedőmajer László.
Az egyik internetes fájlmegosztó oldalon több hasonló felvételt találni. Az egyiken látszik, hogy a sofőr megállt, miután észlelte, hogy nyitva maradt az ajtó. A BKV-nál azt mondták, havonta legalább egyszer előfordul hasonló eset, ilyenkor kötelező lenne leszállítani az utasokat.