Több migráns érkezett idén a magyar határhoz, mint az elmúlt három évben összesen - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádióban. Bakondi György hangsúlyozta: keddig 39100 illegális határátlépőt fogtak el, 414 embercsempész ellen pedig büntetőeljárást indítottak.
A világjárvány a világ számos pontján állít elő olyan nehéz körülményeket, amelyek arra sarkallják az embereket, még inkább az eddigiekhez képest, hogy induljanak útnak.
A külgazdasági és külügyminiszter az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsági ülésén hangsúlyozta: pandémia miatt a migrációnak már egészségügyi kockázatai is vannak.
"Itt nyilvánvaló, hogy a migrációs hullámok, azok az eddigi biztonsági és kulturális fenyegetésen túl, egészségügyi fenyegetéseket is jelentenek, hiszen kontrollálatlan hullámokban nem gondolom, hogy nagyon magas lenne az aránya azoknak, akik az elmúlt 48 órában két PCR tesztet csináltattak. Ezért aztán meg kell akadályozni azt, hogy ezek a migrációs hullámok, Magyarországra, Magyarország közelébe elérjenek."
Szijjártó Péter hozzátette: épp ezért minél korábban fel kell deríteni a migrációs hullámok kiindulási pontjait annak érdekében, hogy időben fel tudjuk készülni azok kivédésére.
Hír TV