2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

Nemi erőszak: Balog szigorítana

Szigorítaná a büntető törvénykönyvet az ELTE gólyatáborában elkövetett nemi erőszak után az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán ezt a Felsőoktatási Kerekasztal ülésén jelentette be. A hallgatói önkormányzatok vétójogot adnának a rendezvényszervezésben a rektornak.

A Felsőoktatási Kerekasztal először ült össze a harmadik Orbán-kormány megalakulása óta.

Az emberi erőforrások minisztere itt bejelentette: a büntető törvénykönyv szigorítását kéri az igazságügyi tárca vezetőjétől. „Azt szeretném […], hogy világosan kiolvasható legyen, hogy ha valaki oktatási intézményben vagy oktatási intézmény által szervezett programok kapcsán követ el nemi erkölcs elleni bűncselekményt, akkor az minősített tételként számítson. Ez kettőtől nyolc évig terjedő büntetést jelent, az alapeset egytől öt évig terjedő büntetés” – fejtette ki Balog Zoltán.

A gólyatáborok szervezését általában a hallgatói önkormányzatokra bízzák az egyetemek. A hallgatói önkormányzatok országos érdekképviselete azt javasolja, hogy egyetemi rendezvényeket csak kancellári vagy rektori engedéllyel lehessen tartani.

A kerekasztal ülésén a felsőoktatási törvény módosítása is szóba került. A kereskedelmi és iparkamara az egyetemeken és a főiskolákon is bevezetné a gyakorlati képzést.

„Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy minőségi legyen a felsőoktatás, hogy benne legyen a duális képzés, hogy legyen gazdaságközeli, az igények tekintetében és a képzés tekintetében is, nagyon fontosnak tartjuk hogy a diplomának valódi értéke legyen, azt a piacon el lehessen adni” – mondta el Parragh László, a kamara elnöke.


A Felsőoktatási Kerekasztal decemberre készíti el végleges stratégiáját.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!