Embertelen és érzéketlen a kormány hatalomgyakorlása – ezt a szocialisták frakcióvezetője mondta a Parlamentben. Tóth Bertalan napirend előtti felszólalásában a kormánypártok által benyújtott munkatörvénykönyv módosítást kritizálta. A frakcióvezető szerint a 21. század elején, Magyarországon munkásemberek millióival fordul szembe a kormány.
„Ez rabszolgatörvény, amiről megint nem kérdezték meg az érintetteket. Mert ha megkérdezték volna, akkor valószínűleg azt válaszolták volna, hogy nem túlórákból kell nekik több, hanem inkább az fizetésből, bérből. És Önök beszélnek családról és a családok évéről, amikor éppen az édesapákat és édesanyákat fogják elvenni a gyermekektől, a családoktól” – fogalmazott a szocialista politikus.
Alkalmazkodni kell a magyar munkaerőpiac megváltozott körülményeihez – reagált a foglalkoztatás-politikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár. Bodó Sándor szerint a Munka törvénykönyvének módosítása nem a munkavégzés mennyiségét kívánja megváltoztatni, hanem a munkavégzés beosztását. Az államtitkár kiemelte, hogy a törvénymódosítás szerinti évi 400 órás maximális túlórakeret egyébként az uniós átlag alatt van.
„A dolgozók ebben a viszonylatban legálisan a saját munkahelyükön kereshetnek többet, ezért ez egy fontos dolog. Garantáltan megkapják a pénzüket a munkahelyükön. A gazdasági pozíciók erősödnek, úgy a munkaadó, mint a munkavállaló vonatkozásában. Vagyis ezek az elgondolások, ezek a javaslatok azt támasztják alá, hogy a kihívásoknak megfelelően rugalmasabb válaszra legyen képes a magyar munkaerőpiac” – mondta az államtitkár.