2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Most már tetszik a szocialistáknak is

Bár korábban támadták, most már a szocialisták is egyetértenek a kormánypártok rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedéseivel. Az MSZP azonban ezeket hosszabb távon energiatakarékos megoldásokkal is kiegészítené. Kétnapos vidéki frakcióülésükön tárgyaltak az ingyenes felsőoktatásról is. Szanyi Tibor botrányt okozó kijelentéseivel azonban állítólag nem foglalkoztak.

Továbbra sem bánta meg Szanyi Tibor, hogy kedden lerománozta az erdélyi magyarokat. Az MSZP elnökségi tagja változatlanul úgy gondolja, helyesen cselekedett, amikor románul is köszönteni akarta a gyulai békemenet résztvevőit.

Baranya megyei kihelyezett frakcióülésükön a szocialisták ezúttal a rezsicsökkentés ügyében mondtak ellent saját maguknak. A korábbi kritikák után ugyanis most már támogatják a kormánypártok lépéseit.


„A magyar szocialista párt frakciója és az MSZP támogatja a kormányzatnak a különböző rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseit. Azt gondoljuk, hogy minden olyan intézkedés, amik az emberek megélhetését segíti, az élet költségeinek, vagy a megélhetéshez kötődő költségek csökkentését szolgálja, az támogatandó” – mondta el Mesterházy Attila pártelnök.

A szocialisták szerint azonban hosszú távon nem tartható az, hogy kevesebbet fizessenek a fogyasztók a szolgáltatásért. Ezért egy hónapon belül olyan javaslatot dolgoznak ki, mely környezetvédelmi és foglalkoztatáspolitikai szempontokat is figyelembe vesz. Azt állítják, hogy energiatakarékos megoldásokkal is jelentős rezsicsökkentést lehet elérni. Mesterházy több területet nevezett meg: a szigetelést, a nyílászáró cseréket, az fűtés egyedi mérését, és korszerűsítését, valamint a geotermikus és napenergia-felhasználást. Hozzátette: gondolkodnak az izzók és a háztartási gépek cseréjében is.

Ehhez a forrásokat a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből, uniós pályázatokból és kedvezményes hitelkonstrukciókból teremtenék elő a szocialisták. Emellett a frakcióülésen a felsőoktatás kérdéseivel is foglalkoztak. Mesterházy Attila Hiller Istvánt bízta meg azzal, hogy dolgozzon ki egy koncepciót arra, miként lehetne a magyar felsőoktatást teljesen ingyenessé tenni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!