Hozzátették: az oktatás az érintett intézmények zömében helyettesítéssel zavartalanul folytatódott.
Emlékezetes, az országos pedagógus-szakszervezetek polgári engedetlenségre biztatták a tanárokat, de a számok szerint ebben nem sokan vettek részt országszerte.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban levélben hívta fel a szakszervezeti vezetőik figyelmét arra, hogy a polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz.
Maruzsa Zoltán megkérdőjelezte azon pedagógusok erkölcsi alapját, akik a rájuk vonatkozó jogszabályokat maguk sem tartják be, ráadásul szerinte ezzel
a diákoknak is rossz példát mutatnak.
Levele végén az államtitkár azt kérte a szakszervezeti vezetőktől, hogy
a jogszabályellenes magatartást, a tanulók erkölcsi értékrendjét negatívan befolyásoló, törvénytelen kezdeményezést ne támogassák.
A pedagógusok már a tavalyi tanév végén is fizetésemelést követeltek maguknak, akkor az érettségi elhalasztása merült fel mint demonstrációs eszköz a részükről. Ezúttal a tanévkezdés megtagadásának lehetőségét lebegtették, mint polgári engedetlenségi akció, ebből lett a tíz intézményben megvalósuló akciózás.
Magyar Nemzet