Az Uzsoki Utcai Kórház az egyik Budapesten, amelynek van saját VIP részlege. Ezt csak a fizetős páciensek vehetik igénybe. Az osztálynak vannak saját eszközei, intenzív osztálya, az orvosokat, és az ápoló személyzetet a kórház adja. A hét elején még az intézményvezető is úgy tudta: el kell búcsúzniuk a privát betegeiktől, mert a kormány kitiltja a magánellátást az intézményből. A kórház évi 100 millió forint pluszpénztől esett volna így el.
„Szerintem nem kell megszűnniük.” – Az egészségügyi államtitkár pénteken már azt mondta a Hír TV-nek: bizonyos feltételek mellett a kórház megtarthatja exkluzív részlegét. „Az »Uzsoki-rendszer« jelenleg is úgy tudom, hogy működik. Döntően külföldi betegeket látnak el. Szintén egyeztetni fogunk a főigazgató asszonnyal, hogy a magyar betegek vonatkozásában az OEP által finanszírozott ellátást végeznek, akkor milyen a helyes megoldás, és ezt majd jogszabályban rögzíteni is fogjuk” – fogalmazott Zombor Gábor.
De nemcsak az Uzsoki-kórházban aggódnak a fizetős betegek kitiltása miatt. Úgy tudjuk: 24 intézmény – köztük a Bethesda Gyermekkórház is – úgy szerez pluszbevételt, hogy üresen álló műtőiket bérbe adják vállalkozóknak: jellemzően szépészeti beavatkozásokra. Zombor Gábor szerint ezek a tevékenységek is megmaradhatnak. A szaktárca minden kórházzal külön-külön egyeztet majd. Ami viszont biztosan tilos lesz, hogy egy magánrendelést folytató orvos az őt alkalmazó kórház eszközeivel és személyzetével kezeltesse privát páciensét.
Pórul járhatnak azok a magáncégek is, amelyekhez a kórházak jelenleg kiszervezik az MR- vagy CT-vizsgálatokat, hogy csökkentsék a várólistát. A társadalombiztosító ugyanis a közellátásban meghatározza, hogy egy-egy hónapban hány vizsgálatot lehet elvégezni a kórház gépeivel és ezt nem lehet túllépni. Az intézmények berendezései így kihasználatlanul állnak. „Ebből az is következik, hogy itt nem a gépellátottsággal, orvosellátottsággal vagy személyzettel van probléma. Ami jelenleg van, annál 10-20-30 százalékkal nagyobb kapacitás állna rendelkezésre. Hanem itt kifejezetten költségvetési támogatások vannak korlátozva” – mondja Lakos István, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.
A tevékenységek átcsoportosítása mellett átalakítás várható jövőre az egészségügyi háttérintézményekben is. A kormányzat önálló népegészségügyi intézetet hoz létre a minisztérium szakmai felügyelete alatt.