A párt szóvivője majálisuk második napján azt mondta: tíz évvel az uniós csatlakozás után sem zárkóztak fel a magyar bérek a nyugati átlaghoz. Dúró Dóra szerint az elmúlt tíz évben több munkahely is azért szűnt meg, mert a tőkeerős cégek piacot vásároltak az országban. A politikus hozzátette, az uniós tagság egyik legnagyobb hátránya az, hogy május elsejével megszűnt a földvásárlási moratórium.
„A magyar emberek egyik legfőbb elvárása volt, hogy a bérek felzárkóznak a nyugat-európai színvonalra és ez megtörténik belátható időn belül a csatlakozást követően. Most azt látjuk, hogy nem került sor arra, hogy a bérek kiegyenlítődtek volna, nem sikerült a nyugati bérszínvonalat megközelíteni, még az idetelepülő multinacionális cégek sem hajlandók megfizetni ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért egy magyar munkavállalónak” – mondta a Jobbik szóvivője.