2024. 02. 22. Csütörtök Gerzson napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Márki-Zay elismerte: nem számoltak el a kampánypénzekkel

Hétvégi posztjában a baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy el fognak számolni a jövőben a kampánypénzekkel, szerinte a baloldali pártok és a Fidesz viszont nem fogják ezt megtenni. Hódmezővásárhely polgármestere azután szorult magyarázkodásra, hogy Kész Zoltán után mozgalmának egy másik elnökségi tagja is felszólította, hogy számoljon el a költésekkel.

  • Márki-Zay elismerte: nem számoltak el a kampánypénzekkel

Napok óta a Márki-Zay Péter mozgalma által elköltött kampánypénzekről vitáznak az egykori baloldali miniszterelnök-jelölt szövetségesei. A hódmezővásárhelyi polgármester szombati Facebook-bejegyzéséből az derül ki, hogy 

az elköltött összegekkel eddig valóban nem számoltak el, 

de ígéri, hogy a jövőben meg fogják ezt tenni. „Ahogy eddig háromszor, most is el fogunk számolni a kampánypénzekkel” – írta a politikus, aki szerint egyébként a baloldali pártok és a Fidesz nem fogja megtenni ugyanezt. 

Emlékezetes: korábban Márki-Zay egykori szoros szövetségese nyílt levélben szólította fel a politikust arra, hogy számoljon el a kampánypénzekkel. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökségi tagjával, Kész Zoltánnal folytatott vitáról a lap is beszámolt, péntek este azonban egy másik mozgalmár, 

Magyar György baloldali ügyvéd is nekitámadt Márki-Zaynak a kampánypénzek témájában. 

Az önmagára MMM-alapítóként hivatkozó Magyar György az Inforádióban arról beszélt, a kampányadományokat kizárólag Márki-Zay Péter és csapata kezelte, arra a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségének rálátása nem volt.

– Amikor elindult a kampány és kiderült, hogy az MMM elnöke, Márki-Zay Péter lesz a közös miniszterelnök-jelölt, a mozgalom elnöksége passzivitásba vonult, nem hoztunk döntéseket, hagytuk, hogy a kampány menjen a maga útján, 

a hat párt és Márki-Zay Péter és kampánycsapata bonyolítottak le minden ezzel kapcsolatos tevékenységet

– idézte fel a baloldal történelmi vereségét megelőző kampányt a baloldali ügyvéd.

Magyar György egyetért azzal, hogy Kész Zoltán felszólította az elszámolásra Márki-Zayt, és azt is megerősítette, hogy az MMM elnöksége nem támogatja elnökük pártalapítási szándékait. 

Az egykori miniszterelnök-jelölt egyébként hétvégén erről is posztolt a közösségi oldalán. Követői figyelmébe ajánlotta egyik médiaszereplését, és azt írta; „most már nem az összefogáson van a hangsúly, hanem a hiteles alternatíva megteremtésén”. 

Egy másik posztjában azt bizonygatta egy képhez írva, hogy hány sajtóorgánumnak nyilatkozott az elmúlt héten. „Köztük volt az RTL Klub, az ATV, a Spirit FM és a Hit Rádió is. A képen éppen a párizsi székhelyű nemzetközi hírcsatornának, a France 24-nek adok interjút Hódmezővásárhelyen. A témák között szerepelt az ukrán háború, a civilek pártja és a hódmezővásárhelyi fejlesztések is” – sorolta Márki-Zay Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!