2024. 06. 22. Szombat Paulina napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Poltikai hobbista 17:55

Belföld

Már nyomtatják a szavazólapokat

Már nyomtatják az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában, amelynek géptermeiben és csomagolócsarnokaiban hétfőn sajtóbejáráson mutatták be, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok, és miként csomagolják, "dobozolják" azokat szavazóköri bontásban.

  • Már nyomtatják a szavazólapokat

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomda október 4-éig készen áll arra, hogy a jelöltek visszalépését figyelembe vegye, azaz a visszalépőket leveszik a szavazólapról és új szavazólapot nyomtatnak.

Az ezt követően visszalépőket a helyi választási irodákban kell majd "lehúzni" a szavazólapról - tette hozzá.

Pálffy Ilona elmondta: jelölt hiányában elmarad a polgármester-választás Balatonszepezden és Lakhegyen, három településen - Lakhegyen, Apátvarasdon és Rábaszentandráson - pedig az egyéni listás választás marad el jelöltek hiányában.

A legtöbb polgármesterjelölt, kilenc a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hermánszegen indul. Nyolc jelölt van öt településen (Zalatárnok, Őrtilos, Egyházasrádóc, Görcsöny, Királyegyháza).

A legtöbb egyéni listás jelölt Kunágotán indul, 49. Egyeken 48, Hodászon és Alsószentmártonban 46, Halmajugrán 42, Tiszalúcon 40 az egyéni listás jelöltek száma. A jelöltek nem abc-sorrendben szerepelnek a szavazólapon, hanem a választási bizottság által kisorsolt sorrendben.

Pálffy Ilona elmondta azt is, hogy a legtöbb jelölt - 38 547 - függetlenként indul. A jelölőszervezetek közül (jelölthányaddal számolva, vagyis a közös jelölteket arányosan elosztva a jelölőszervezetek között) a legtöbb jelöltje a Fidesznek és a KNDP-nek van. Őket a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Mi Hazánk Mozgalom, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más A Politik, a Magyar Munkáspárt, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt követi.

Szólt arról is, hogy 2192 nemzetiségi települési választás tartható meg, 523 elmarad. A legtöbb nemzetiségi választópolgár Nyírbátor 1-es szavazókörében lesz, 648, ők a roma nemzetiséghez tartoznak. Budapest XI. kerületében mind a 13 nemzetiség tarthat települési választást, 12 települési nemzetiségi választás lesz a II., a III. és a XIV. kerületben, 11 pedig a IV., a VII., a VIII., a X., a XIII. és a XVIII. kerületben, valamint Pécsen és Szegeden.

Az NVI elnöke hangsúlyozta: öt évvel ezelőtt a nemzetiségi választópolgárok külön szavazókörben adhatták le voksukat a nemzetiségi választáson, ám ezt a szabályozást a nemzetiségi vezetők kérésére megváltoztatta a jogalkotó, így október 13-án már a lakóhely szerinti szavazókörben lehet voksolni a nemzetiségi választáson is.

Közölte, emiatt előfordulhatnak sorban állások, és az is elképzelhető, hogy ahol sok a nemzetiségi szavazó, ott nem tudnak a szavazókörök este 7 órakor bezárni.

Hozzátette: félő, hogy a nemzetiségi szavazók összekeverhetik az önkormányzati választás és a nemzetiségi választás szavazólapjait, ezért az utóbbiak zöld színűek lesznek, ezeket zöld színű borítékba kell helyezniük és le kell zárniuk a szavazóknak. A nemzetiségi szavazólapokat ugyanis nem a szavazatszámláló bizottság számolja össze, hanem a helyi választási bizottság.

Pálffy Ilona elmondta: az NVI azt javasolja a választási irodáknak, hogy előbb a fehér színű, "normál" szavazólapokat adják át a választóknak, ezek kitöltése és urnába helyezése után adják át a nemzetiségi zöld szavazólapokat. Emellett felhívták a helyi választási irodák figyelmét arra is, hogy ahol sok nemzetiségi szavazó van, ott alkalmazzanak még egy jegyzőkönyvvezetőt és nyissanak több fülkét a szavazás gyorsítása érdekében.

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a főpolgármesteri szavazólapból készíti a legtöbbet, több mint 1,4 milliót. A 19 megyei közgyűlés szavazólapjaiból több mint 5 millió, a polgármesteri szavazólapokból mintegy 8 millió darab készül.

A nyomda 25 millió szavazólapot fog készíteni. A legnagyobb 420x635 milliméter (több mint négyszerese az A4-es lapnak), a legkisebb A4-es. Ahol 25-nél több jelölt indul, ott két hasábban szerepelnek a jelöltek.

A szavazólapokat és a szavazási kellékeket október 2-án kezdik kiszállítani, előbb a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni választókerületi központokba, onnan viszik tovább a szavazókörökbe. A szavazólapokat zárt tehergépkocsikban, fegyveres őrök kíséretében viszik a szavazókörökbe, hasonló biztonsági intézkedések mellett, mint ahogyan a pénzszállításokat végzik.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a szavazatszámláló bizottságok kapnak 165 ezer golyóstollat, a tagok ugyanis csak a hivatalos íróeszközt használhatják. A fülkékben is elhelyeznek egyet-egyet a voksoláshoz, de a választók a sajátjukat is használhatják.

A mintegy 40 ezer elsőválasztó mobiltelefon hátuljára ragasztható tartót kap ajándékba.

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója elmondta, a szavazólapok nyomtatása jelenleg is tart,400 tonna anyagot használtak el a kellékek legyártására.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ma tartják Budapesten a Pride felvonulást + videó

Ma tartják Budapesten a Pride felvonulást + videó

Ismét utcára vonulnak a melegek. Ma tartják Budapesten a Pride felvonulást, emiatt a közlekedés sok helyen leáll vagy lelassul. A Híradóban a helyszínről kapcsoltuk tudósítónkat Futó Boglárkát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!