„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a HírTV Zrt.-vel szemben lefolytatott közigazgatási hatósági eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Hír TV állandó megnevezésű médiaszolgáltatásán 2023. március 26-án sugárzott „Sajtóklub” című műsorszám közzétételével megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó, valamint a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket azáltal, hogy a műsorszám azt az üzenetet közvetítette, hogy a homoszexuális közösség tagjainak élethez való joga nem egyenlő másokéval, ezzel negligálta az emberi méltóság egyenlőségét, valamint a műsorszám alkalmas lehetett az érintett közösséggel kapcsolatos megtévesztő, sztereotip gondolatok, vélemények felerősítésére, a nevezett közösség idegenségének, különbözőségének, a társadalom egyéb rétegeitől való elszigeteltségének hangsúlyozására, ebből adódóan pedig velük szemben ellenséges, kirekesztő érzelmek kialakulását eredményezhette.”
Zila János szerint azok a fiatalok, akik a korábbi lakhatási támogatásokat nem tudták igénybe venni, nagy számban élni fognak az Otthon Start hitellel.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Azt mondják, nem számol Brüsszel új költségvetési terve 2034-ig az ukrán csatlakozással, miközben kapnak egy külön százmilliárd eurós (!) támogatási sort és egy felülvizsgálati záradékot a csatlakozás esetére.