A Jobbik a devizahitelek forintosításról szóló törvény visszavonását követelte. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott, „egy legalizált rablást kíván keresztül vinni a kormányzat”. Az allenzéki honatya a Magyar Nemzeti Bank profitjából egy kártérítési alapot is létrehozna a legnehezebb helyzetben lévő devizaadósoknak. „Amíg a pénzügyi szemetet legalizáló csomagot nem vonják vissza – és kérjük, hogy vonják vissza ezt tárgyalásra és dolgozzanak ki egy rendes csomagot –, addig az érintett civilek kénytelenek lesznek az utcán érvényt szerezni akaratuknak. A Jobbik természetesen már a holnapi napon is csatlakozik az ő demonstrációjukhoz amellett, hogy pénteken egy igen nagyszabású fővárosi demonstráció keretein belül vissza foglaljuk az utcát” – közölte a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában hosszan sorolta a kormány eddigi devizahiteleseket segítő intézkedésit, köztük a végtörlesztést és az árfolyamrögzítést. Répássy Róbert a forintosítás előnyei között az árfolyamkockázat megszüntetését és a törlesztőrészletek csökkentését emelte ki. „Végezetül azért volt szükség a devizahitelek piaci alapon történő forintosítására, mert amennyiben kedvezményes árfolyamon történt volna meg a konverzió, a devizahitelesek nagyságrendileg jobban járnának,
mint a forinthitelesek” – mondta Répássy Róbert parlamenti államtitkár.
Az ellenzéki képviselők többször bekiabálással zavarták meg Tállai Andrást, amikor Tóbiás József MSZP-elnök az újpesti időközi választást értékelő napirend előtti felszólalására reagált. „Nem tudom, hogy baloldali, ellenzéki képviselőtársaim miért gondolják, hogy önöket kisebb önuralommal kell végig hallgatni mint a kormányképviselőit, mégis ez a kormánytöbbségnek sikerült” – reagált a bekiabálásokra Kövér László. A házelnöknek ezt követően ismét helyre kellett utasítani a baloldali képviselőket. „Akinek nem sikerül, Vadai Ágnes képviselő asszony, nyugodtan elhagyhatja a termet, amíg ki nem utasítom addig!” – tette hozzá Kövér László.
A devizahitelek forintosítása mellett állt ki a Fidesz frakcióvezetője is. „A devizahitelesek az eddigiekhez képest 25-30 százalékkal alacsonyabb törlesztőrészleteteket fognak fizetni úgy, hogy ezeket végre a bankok nem változtathatják meg, hiszen több mint 5 évre stabilizáljuk a kamatok és törlesztőrészletek nagyságát, és nem lesz többé árfolyamkockázat sem” – fogalmazott Rogán Antal.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár méltatlannak nevezte, hogy a szocialista képviselők bírálják a kormány devizahiteleseket mentő intézkedéseit. „Önök taszították devizahiteles-adósrabszolgaságba a magyar társadalmat. Semmit nem tettek ellene az elmúlt években, az elmúlt négy évben a második Orbán-kormány volt az, aki hatékonyan fellépett a devizahitelesek megsegítése érdekében” – közölte L. Simon László.
A szocialisták L. Simon Lászlót is félbeszakították a bekiabálásaikkal. „Kérem az MSZP képviselőcsoportjának a tagjait, szedjék már össze magukat! Ez nem a Fővárosi Nagycirkusz, hanem a magyar parlament” – utasította rendre a házelnök ismét az ellenzéket.
L. Simon: Szóval, tisztelt képviselőtársaim!
(Bekiabálás)
L. Simon: Hát ez nem lehet igaz!
(Nevetés)
Kövér: Államtitkár úr, legyen szíves, folytassa a mondanivalóját!
L. Simon: Hát ez nem lehet igaz! Látják, képviselőtársaim, és látják a televíziónézők is, hogy önök milyen méltatlanul viselkednek a Tisztelt Házban.
A fideszes politikus végül felhívta a figyelmet arra, hogy az előző balliberális kormányokkal szemben a második Orbán-kormány rendezte a tanárok bérét a pedagógus-életpályamodell bevezetésével.