Szilágyi Szabolcs 2014 óta a miskolci önkormányzat 6. számú választókerületi képviselője. Azzal hívta fel magára a figyelmét, hogy a közösségi médiában jelentette be: kilép a Jobbikból és a DK-ban folytatja ténykedését. Pedig korábban többször bírálta nyilvánosan Gyurcsány Ferencet. Például egy trianoni megemlékezésen is a DK-s politikuson gúnyolódott.
Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen alkalom, hogy a volt szocialista miniszterelnököt bírálta. Egy alkalommal még Hitlerhez is hasonlította Gyurcsányt.