2024. 06. 13. Csütörtök Antal, Anett napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:45

Belföld

Keressük az ismeretlen kerékpárost

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.

  • Keressük az ismeretlen kerékpárost

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 03010/7347/2021. általános számon szabálysértési eljárást indított.

 

A Műkerti sétányon, a Mártírok útja irányából a Kereszt utca felé egy ismeretlen nő (25 év körüli, sötét hajú, fehér pólót és sötét nadrágot viselt) 2021. augusztus 14-én 12 óra 45 perc körül vélhetően Camping kerékpárjával közlekedett. Haladása során a jelenlegi adataink szerint jobbról előzte az előtte közlekedő, forgalmi ok miatt jobbra húzódó kerékpáros asszonyt, akivel összeütköztek. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. Az asszony könnyű sérülést szenvedett, ezért kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel vagy az ismeretlen kerékpáros személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, esetleg szemtanúja volt a történteknek, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó számon.

 

Police.hu

Kép: Police.hu

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri + videó

A Napi aktuális vendége Szalai Szilárd a Pesti Srácok újságírója és Sarkadi-Illyés Csaba az Economx újságírója volt, akikkel M. Dobos Marianne műsorvezető ezekről a témákról beszélgetett: A Tisza Párt az európai Néppárthoz csatlakozna, Vitézy Dávid: türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét, Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kéri.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!