A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt – mondta François de La Rochefoucauld, aki ugyan a XVII. században eléggé kalandos életet élt, de még így sem ismerhette Karácsony Gergelyt, persze ezt az ismertséget inkább ne is kívánjuk szegény franciának.
Mindenesetre nekem előszörre ez az idézet jutott eszembe a főpolgármester újabb ámokfutását látva, hallva. Nincs ebben semmi különös, Karácsony összevissza hazudozik, félrebeszél, sumákol a Lánchíd felújítása vagy éppen a haveroknak juttatott, de félresikerült busztender ügyében. Mondom, nincs meglepetés, amióta megválasztották, más-más ügyekben, de ugyanezt teszi. Közben persze úgy beszél a baráti médiában, de különösen a közösségi oldalán, mintha ő irgalmatlanul sokat tett volna már eddig is Budapestért, majd megszakad a felelősség és a munka súlya alatt, szóval életét és vérét a fővárosiakért. De valójában ez már nem is képmutatás, hiszen De La Rochefoucauld szellemes mondása mögött is ott van: a képmutató még legalább tudja, mi a bűn és mi az erény, mi a helyes, mi a rossz, mi az igaz és mi a hazugság. Tudja, csak éppen valamiért, talán gyengeségből, talán egyszerűen csak a hatalomért vagy a pénzért mégsem képes helyesen cselekedni, igazat mondani. Karácsony és társai, a baloldal egyesített hazugságserege már nem képmutató. Ők már nem tudják, mi az erény, mi a jó és igaz, ők egyetlen óriási csalásban élnek, nem úgy beszélnek, mint akik tudják, mi az igaz, hanem úgy, mint akik a hazugságot tartják igaznak, a bűnt erénynek, a rosszat a jónak. Rájuk tehát inkább egy másik francia, Albert Camus híres mondta illik: „Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.”
Én Karácsony Gergelyt nem sokra tartom, de azt azért nem gondolnám róla, hogy a legalapvetőbb számtani ismereteknek ne lenne birtokában, hiszen közvélemény-kutató korában nyilván sokat kellett machinálni a számokkal. Ugyanakkor azt sem hinném, hogy Budapest első embere ilyen nyilvánvalóan hazug dolgot ilyen nyilvánvalóan pofátlan módon adna elő. Mert a matematika szabályai szerint a Lánchíd felújítására most érkezett pályázat nemhogy milliárdokkal olcsóbb, hanem majd ötmilliárddal drágább, mint amit még Tarlós István idejében elfogadtak. Ezt a dilemmát talán úgy lehet feloldani, ha azt hisszük, Karácsonynak valamelyik jóakaratú tanácsadója a sokból bemondta ezt a számot, ő meg persze mindent elhisz ezeknek. Persze ez felmentést adhatna a főpolgármesternek, de nyilván nem kell ahhoz tanácsadó neki, hogy hülyeséget beszéljen, saját jogon is annyi esze van, amennyi látszik.
Ilyenkor csodálkozik az ember újra és újra, hogy mi lehetett az oka, hogy a nagy tudású, hozzáértő, Budapestet újra felvirágoztató Tarlós István helyett pont ezt a balféket választotta a főváros népe… De a választónak mindig igaza van, nekik ez kellett, hát legyen nekik Karácsony. Aztán persze csak imádkozhatunk, hogy ötéves regnálása alatt ne tegye annyira tönkre a várost, mint a másik nagy tehetségű elődje, Demszky Gábor!
Karácsony úgy tesz, mintha egy városépítő videójátékban a kezében lenne az összes csalás, „Isten módban” próbál végigmenni az összes pályán. De a sok csalásnak előbb-utóbb csalódás a vége. Csalódás neki – ami a legkevésbé sem érdekel –, s csalódás Budapest polgárainak is, akik hinni akarták, hogy egy még jobb várost kapnak cserébe a szavazataikért. A jónak a legnagyobb ellensége a még jobb, de a főpolgármester mögött felsötétlő árnyék, Gyurcsány Ferenc idejéből tudhatjuk: trükkök százaival csak ideig-óráig lehet megvezetni az embereket, s aztán jön az ébredés.
