Czunyiné Bertalan Judit szerint a tankönyvek ára jelentősen, körülbelül 20 százalékkal csökkent. Százezer diák szeptembertől már az új, kísérleti tankönyvekből fog tanulni, ezeknek az ára harmada, mint a korábbi kiadványoké. Az államtitkár szerint ezáltal a magyar családok félmilliárd, az állam pedig egymilliárd forintot takarít meg.
„Közel 20 százalékkal kevesebb a tankönyvek átlagos ára. Ez egy 11 ezer forintos átlagárat jelent gyerekenként, tankönyvcsomagonként. Vannak eltérések, hiszen 7 ezer is lehet egy tankönyvcsomag a tankönyvek típusától függően, illetve sajnos drágább is, hiszen néhány nyelvtankönyvnek az ára magasabb. Úgy, hogy az átlagárat tudom mondani és az átlagár csökkenését, ami jelentős. És még azt szeretném hozzátenni, hogy a kísérleti jelleggel bevezetésre kerülő, megújuló tankönyvek viszont közel a harmadába kerülnek a korábbi tankönyveknek” – fogalmazott a közoktatási államtitkár.
Czunyiné Bertalan Judit Magyarország élőben című műsorunkban arról is beszámolt, hogy augusztus 30-ig minden megrendelt tankönyv megérkezik az iskolákba: „A határidő a Kello raktáraiba történő eljuttatásra minden kiadónak egységesen július 31-e volt, és a napokban megindul a tankönyvek kiszállítása a tanulók számára egyedi csomagokba csomagolt módon” – mondta a köznevelési államtitkár.