2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

Hűtlen kezeléssel is vádolhatják a szocialista expolgármestert

Kampányforintokat hálált meg közvagyonnal Budapest XI. kerületének volt szocialista polgármestere egy tanúvallomás szerint. A Molnár Gyula ellen indított büntetőügyben egy korábbi önkormányzati dolgozó azt állította a bíróságon, hogy a Leisztinger Tamás milliárdos nagyvállalkozótól kapott támogatás ára egy értékes telek átjátszása volt. Az MSZP-s politikus tagad, a bíróság viszont nem zárta ki, hogy a vád hivatali visszaélésről hűtlen kezelésre módosul. A két bűncselekmény között években méri a különbséget a büntető törvénykönyv.

A felkapott Kopaszi-gát közelében fekszik az a csaknem 4 hektáros terület, amelyet a 2006-os helyhatósági választás előtt vásárolt meg az államtól Újbuda akkori, szocialista vezetésű önkormányzata. A választáson az MSZP megőrizte hatalmát a XI. kerületben. Fél évvel később a telek – önkormányzati cégek közbeiktatásával – egy olyan céghez került, amely Leisztinger Tamás milliárdos nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozott. Pályázat nem volt. Az ingatlan átjátszásában az akkori polgármester, a szocialista Molnár Gyula és szabad demokrata helyettese, Lakos Imre befolyásának jelentős szerepe volt az ügyészség szerint. A két politikust hivatali visszaélés vádjával állították bíróság elé, de első fokon bűncselekmény hiányában felmentették őket. Az ügyész fellebbezett, így az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára került.

A tanú az újbudai önkormányzat korábbi dolgozója volt. Vallomásában azt mondta: Molnár Gyulától tudja, hogy Leisztinger Tamás támogatta a politikus kampányát, amit a volt polgármester úgy viszonzott, hogy pályáztatás nélkül adta el a százmilliókat érő telket.

– Semmilyen formában nincs olyan ügy, amit G. N. említett Leisztinger Tamással kapcsolatban. Semmilyen formában ezt az állítását nem tudom elfogadni. Nem volt semmi olyan kötelezettség sem 2002-ben, sem 2006-ban, sem később, amit bármilyen formában engem, minket ebben az irányba kellett volna tereljen – fogalmazott Molnár Gyula, Újbuda volt MSZP-s polgármestere.

A volt SZDSZ-es alpolgármester szerint az ingatlanügylet jogszerű volt.

– Ha ez lett volna a cél, amit az ügyészség mond, meg ami, úgy látom, több fejbe is befészkelte magát, hogy mi már eleve oda akartuk… Megtehettük volna, hogy azon a testületi ülésen, amikor beapportáltuk a Buda-Holdba, akkor eladjuk az ingatlant, semmilyen jogszabály nem tiltotta, teljesen jogszerűen, korrekten és az önkormányzatnak hasznára válva megtehettük volna. Mert ha akkor eladjuk ötvenmillióval drágábban, mint ahogy végül történt, azt rákölthettük volna kampánycélokra, egy bölcsőde felújítására – mondta Lakos Imre.

A bíró nem zárta ki, hogy a tanúvallomás alapján hivatali visszaélésről a súlyosabb bűncselekménynek számító hűtlen kezelésre módosul a vád.

– Ezt nem én egymagam mondtam, hogy vádtól eltérően minősülhet, hiszen ezt megtanácskoztuk korábban, tehát ez egy bírósági megállapítás, és egyébként szintén hangsúlyozom, hogy korántsem jelenti azt, hogy elhatározott szándékunk, hogy így fog minősülni, csak fölmerült mint lehetőség – tette hozzá Nehrer Péter tanácsvezető bíró.

Molnár Gyula védője szerint a vád módosítására nincs jogalap.

– Nem látok okot arra, hogy bármiféle olyan bizonyíték állna a bíróság rendelkezésére, aminek alapján ezt a bizonyos nagyon súlyos vádat meg lehetne bírósági ítéletben megfelelően indokolni és alapozni – reagált Muskovszky Gábor.

Molnár Gyula a büntetőeljárást korábban politikai leszámolási kísérletnek nevezte.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!