2024. 04. 25. Csütörtök Márk napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Gyurcsány végighazudta az évértékelőjét

Jubileumi, huszadik évértékelő beszédét tartja Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke.

  • Gyurcsány végighazudta az évértékelőjét

Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről a Mandiner összefoglalóját szemlézzük.

Néhány perc késéssel a magyar himnusz helyett az Örömódával kezdetét vette Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédje. Az eseményt Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nyitotta meg, aki egy perc néma felállást kért a közönségtől, megemlékezve arról, hogy Oroszország ma két éve támadta meg Ukrajnát. A politikus gyorsan megjegyezte, Orbán Viktor az agresszort támogatja. 

„Orbán Viktor kormánya elárulja Szent István és 1956 örökségét, az ország anyagi tudományos és szakmai érdekeivel szemben. Nem dörzsölten lavírozik az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és Kína között a megbillent nemzetközi helyzetben, hanem áruló” – nyitotta beszédét a DK elnöke.

Orbán Viktorról szól Gyurcsány beszéde

A bűn kormányának, pedofil kormánynak nevezte Gyurcsány a Fideszt. A volt miniszterelnök szerint Novák Katalin és Varga Judit lemondásával koránt sincs vége a kegyelmi ügynek, amely Orbán Viktort a bűn miniszterelnökévé, a kormányt pedig a bűn kormányává tette. Szerinte a miniszterelnök végleg elveszítette a jogát, hogy becsületes emberként tekintsünk rá. Gyurcsány beszédében többször is „pedofil simogatónak” nevezte a miniszterelnököt, a kormányt pedig „pedofil-hálózatként” jellemezte.

Gyurcsány: Dobrev Klára!

„A szörnyek kormányzása után a szociáldemokrata kormányzás jön, a DK ezt ajánlja. A szociáldemokraták elismerést, odafigyelést, nyugalmat hoznak. Engedik, hogy az emberek egyszerűen csak éljenek, vigyáznak rájuk. Mindenkinek tisztességes fizetés és nyugdíj a jussa” – kanyarodott rá beszéde utolsó néhány percében Gyurcsány a kampányra.

 

Adózzanak többet a milliárdosok! Szociáldemokrata kormány kell: Dobrev Klára! – fogalmazta meg röviden a DK jövőbeli elképzeléseit Gyurcsány Ferenc.

 

A Magyar Nemzet oldalon ugyancsak olvasható egy összefoglaló Gyurcsány Ferenc évértékelőjéről. 

Magyarországnak 2023 a legpocsékabb éve volt – jelentette ki a Demokratikus Koalíció évértékelőjén a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc kezdésként a kormány külpolitikáját kritizálta, árulással vádolja a kormányt.

Orbán Viktor árulója a magyar érdekeknek

– hangoztatta a bukott miniszterelnök. Hozzátette: csak abban értenek egyet a kormánnyal, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát a Hamásszal szemben.

 

Egyházellenesség és ateizmus

Ádáz politikai küzdelem zajlik az országban, történelmi értelemben is szemben állnak a kormánnyal – szögezte le. Gyurcsány hangoztatta, nagy a tét: annak a „drámai kérdésnek az eldöntése”, hogy milyen legyen Magyarország, „keresztény Magyarország vagy polgári Magyarország, ami a demokraták törekvéseit foglalja össze”, ezért történelmi értelemben is szemben állnak a kormánnyal, a rendszer szellemiségével, eszmeiségével és a hatalomgyakorlás módjával.

Szerinte a haza nem azonosíthatja magát egyetlen csoport hitével, mert Magyarország az ateisták országa is.

Szavai szerint Magyarország a hívők és nem hívők országa, „ez a haza mindenkié”, ezért nem azonosíthatja magát kizárólag egyetlen csoport hitével. Mint mondta, a Fidesz gyakorlatában a kereszténységre történő hivatkozás nem a jézusi tanítások képviseletét jelenti, hanem azt, hogy a hatalmasoknak mindent lehet.

A DK elnöke úgy vélekedett, hogy „a katolikus és a református egyházakkal kötött hatalmi-pénzügyi paktum az egyházaknak a földi, világi hatalom szolgálatába való állítását jelenti”.   

A magyarországi kereszténység legnagyobb tehertétele a Fidesz és a kormány politikája – hangoztatta, majd kioktatta kereszténységből a jobboldalt.

Gyurcsány beszélt arról is, hogy a Fidesznek alkotmányellenes a hatalmi berendezkedése, a politikai ellenfeleket ellehetetleníti, kiiktatja. Totalitárius diktatúra kiépítésével vádolta meg a kormányt, amelynek jellemzéséhez a jól ismert kommunista jelmondatot idézte: aki nincs mellettük az ellenük van.

Sulyokot nem tekinti majd köztársasági elnöknek

A bukott miniszterelnök a kormánypártok államfőjelöltjéről, Sulyok Tamásról is szót ejtett. Szerinte nem lehet köztársasági elnök, ugyanis az Alkotmánybíróság elnökeként aktív szerepet vállalt a kormány rendszerének kiépítésében, valamint nem tudja ellátni feladatát: a nemzet egységét. 

A nép nem akarja őt elnöknek, még ha azt sem tudja hogy miért nem

– jelentette ki. Sulyok Tamásnak azt üzente: megválasztása után Orbán Viktor beosztottjaként fognak rá tekinteni.

Gyurcsány szavai szerint a DK a polgári Magyarország megteremtését kínálja az embereknek, amit beszédében – többek között – sokszínűséggel jellemez. – Ahol nem csak meghalni hanem élni is érdemes –  ecsetelte, majd kijelentette: 

a polgári Magyarországnak nincs istenhite, ideológiája, hanem alkotmánya van

Értékeként az emberi jóságot nevezte meg, majd a családok támogatása kapcsán kiemelte: „a család az család”.

A Magyar Nemzet teljes cikke a lap online felületén olvasható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Eva Vlaardingerbroek: Brüsszel megmutatta, miként is működik a diktatúra + videó

Eva Vlaardingerbroek: Brüsszel megmutatta, miként is működik a diktatúra + videó

Miközben Brüsszelben ujjal mutogatnak Magyarországra, hogy a jogállamiságot támadás éri, addig Budapesten nem tiltanak be semmilyen konferenciát, pedig az Európai Unió központjában a demokrácia szíve kellene, hogy dobogjon. Eva Vlaardingerbroek holland politikai kommentátorral, influenszerrel készített interjút Velkovics Vilmos a CPAC Hungray rendezvényén a Millenárison. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!