Az ellenzéki politikus kizárólagos tulajdonában lévő társaságot Gyurcsány Ferenc felesége vezeti. Dobrev Klára a napokban azt nyilatkozta a Hvg.hu-nak, hogy a hasonló vállalkozások közül nekik van a legnagyobb keretszerződésük az Európai Bizottsággal. Az uniós testület pályázatok, beruházások utólagos ellenőrzésére, vagy előzetes felmérésére írta ki a tanácsadói pályázatot, amelyet egy nemzetközi cégcsoport nyert el, a konzorcium egyik tagja az Altus. Jelenleg négy fejlesztést vizsgálnak.
– A négynek a keretösszege lehet olyan 1,5 millió euró, egyesével 3-400 ezer eurós pályázatok, azaz körülbelül 100 millió forintnyiak. Úgy kell elképzelni, hogy megjelenik a konkrét pályázat, összeállnak a csapatok; mi koordináljuk és a végén eldöntik, hogy ebből a négyből melyik munkát, melyik csapat végzi el. Nagyon remélem, hogy sikeresek leszünk, ez nagy dolog egyébként. Klárának abban igaza van, hogy ilyen típusú megbízást magyar vezetéssel még senki nem nyert meg – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.