Gyurcsány Ferenc szerint a baloldal – ha addig nem omlik össze a magyar gazdaság – nem nyerheti meg a 2018-as parlamenti választást. Erről a Cink.hu-nak adott interjújában beszélt a minap a volt miniszterelnök. Párttársai közül nem mindenki osztja véleményét. Kakuk György I. kerületi polgármesterjelölt szerint nyerhetnek, „ha lesz valóban összefogás”.
A Demokratikus Koalíció elnöke a fővárosi Széll Kálmán – korábbi nevén a Moszkva téren – arról beszélt, hogy a küzdelemnek nem is a baloldal választási győzelme a célja. „A végcél nem az, hogy győzzünk, hanem a végcél az, hogy ezek az emberek, akiket lát maga itt a Moszkva téren, ezek kicsit mosolygósabbak legyenek. Jobban öltözöttek” – mondta a milliárdos politikus, miközben foszladozó szárú nadrágban kampányolt.
Ami a 2018-as választási esélyeket illeti, a pártelnök a jövő kifürkészhetetlenségéről beszélt. „Olyan messze van ez, hogy azt sem tudom, hogy akkorra magának lesz-e még állása vagy nekem lesz-e állásom” – mondta, majd javasolta, hogy idézzük pontosan a szavait. „Érdemes szerintem szó szerint és pontosan fogalmazni. Akkor elmondom még egyszer. Én a mieinket óvom attól, hogy úgy gondolják, hogy ez egy levegővétellel, automatikusan megnyerhető választás” – fejtette ki.
Gyurcsány Ferenc a Cink.hu-nak a következőket mondta: „Ha nem omlik össze a rendszer egy nem kizárható gazdasági-politikai válság következtében, akkor 2018-ra a legjobb esetben is csak a kiegyenlített küzdelemig juthatunk el.”
Az Együtt–PM Szövetség ügyvezető társelnöke az interneten reagált az interjúra. Szigetvári Viktor hosszasan bírálta az általa a 2022-es választás apostolának titulált DK-elnököt, azt kérdezve, hogy ha Gyurcsány Ferenc nem tartja reálisnak a 2018-as győzelmet, akkor milyen cél érdekében szorgalmazza a baloldali pártok összefogását.