Hétfőn a Hír Televíziónak még azt állította, hogy csak arra sétált, a Hvg-nek pedig azt mondta, hogy fagyizott a környéken. Kedden már úgy fogalmazott: a civil szervezetek melletti szolidaritásból vett részt a rendőri fellépés elleni demonstráción.
– Az a rendőrségi kivonulás, ami ott történt, az olyan mértékben aránytalan, olyan mértékben félemlíti meg a civil szervezeteket és lehetetleníti el a demokrácia fejlődését Magyarországon, hogy ez ellen mindenki köteles felemelni a szavát.
– Nekünk azt nyilatkozta a kamerába, hogy sétálni ment arra a környékre.
– Sétáltam fél hatkor, de hat órára már ott voltam és előtte is sétáltam a környéken – magyarázkodott Falus Ferenc.