Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos lehet a baloldal közös főpolgármester-jelöltje. Ezt ugyan a tegnapi tárgyalás után még nem erősítették meg az ellenzéki pártok, ma reggel az ATV-ben az Együtt–PM-es Karácsony Gergely már elismerte a jelölt személyét. Falus Ferenc a Nyírő Gyula Kórházat és a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot is vezette, tiszti főorvossá Gyurcsány Ferenc nevezte ki még miniszterelnökként. Falus emellett tagja volt az MSZP-nek, később pedig az Együtt–PM Szövetség mögött álló, Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítvány okiratát is aláírta.
Bár Falus Ferenc jelölését már több baloldali forrás is megerősítette, Horváth Csaba az ATV reggeli műsorában arról beszélt: az MSZP ultimátumot kapott a többi párttól, de szerinte ezt még nem fogadták el, tehát nincs megállapodás a főpolgármester-jelöltről. Ezzel szemben az Együtt–PM egyik társelnöke az ATV-ben lényegében elismerte, hogy a baloldali pártok tegnap megállapodtak Falus Ferenc indításáról. Karácsony Gergely szerint Horváth Csaba a saját érdekeit képviseli. A szocialisták kispesti elnöke szerint ugyanakkor jó jelöltnek tartanák Falus Ferencet. Burány Sándor azonban nem vett részt a baloldali tárgyalásokon.