A Nemzeti Választási Iroda a névjegyzéki adatok alapján április 3-án alapján megkezdte a szavazóköri névjegyzékbe vételről szóló értesítők megküldését a választópolgárok számára. Az értesítő egyebek mellett tartalmazza a szavazás helyét és idejét, valamint azt is, hogy a választópolgár mely választásokon szavazhat.
Az értesítőknek április 19-ig kell megérkezniük az érintettekhez.
Ha valaki nem kapja meg az értesítőjét, illetve ha az megsemmisül vagy elvész, a választópolgár a polgármesteri hivatalokban található helyi választási irodától igényelhet újat. Az értesítő bemutatása azonban nem feltétele a szavazáson való részvételnek.
Április 4-étől nyújthatóak be az átjelentkezéssel és a mozgóurna igényléssel kapcsolatos kérelmek, és a választók ettől a naptól kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, amely kizárólag az Európai Parlament képviselőinek választására terjed ki.
Átjelentkezni május 31-én 16 óráig van lehetőség, az átjelentkezési kérelem visszavonását pedig június 7-én 10 óráig kérhetik a választópolgárok.
A hivatalos választási kampányidőszak április 20-tól június 9-én 19 óráig tart, azaz a szavazás napján is lehet még korteskedni a törvényben meghatározott szabályok betartásával.
Az egyéni jelöltet a kampányidőszak kezdetével együtt lehet elkezdeni bejelenteni, május 6-án 16 óráig. A listák esetében a szabály a következő: az EP-listákat május 3-án 16 óráig kell bejelenteni, az önkormányzati és a helyi nemzetiségi listákat pedig május 7-én 16 óráig.
A választási iroda az igénylését követően haladéktalanul, de legkorábban 2024. április 20-án átadja a jelöltek és jelölőszervezetek részére az általuk igényelt mennyiségű ajánlóívet.
Az önkormányzati választáson az lehet polgármester-jelölt, akit:
a 10 000 vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3 százaléka,
a 10 000 lakost meghaladó, de 100 000 vagy annál kevesebb lakosú település esetén legalább 300 választópolgár,
a 100 000-nél több lakosú település esetén legalább 500 választópolgár jelöltnek ajánlott.
Főpolgármester-jelölt az lehet, akit legalább 5000 fővárosi választópolgár jelöltnek ajánlott.
A fővárosi közgyűlés tagjainak megválasztásánál Budapesten fővárosi listát az a – területi választási bizottság vagy Nemzeti Választási Bizottság által jogerősen nyilvántartásba vett – jelölő szervezet állíthat, amely vagy főpolgármester - jelöltet, vagy a fővárosi kerületekben legalább három polgármester-jelöltet állított. A fővárosi listákat legkésőbb a szavazást megelőző 33. napon 16:00 óráig kell bejelenteni a Fővárosi Választási Bizottságnál.
Vármegyei listát a területi választási bizottság vagy a Nemzeti Választási Bizottság által jogerősen nyilvántartásba vett olyan jelölő szervezet állíthat, amely a vármegyében választójoggal rendelkező választópolgárok 0,5 százalékának érvényes ajánlását összegyűjtötte. Azok a jelölő szervezetek, akik közös listát kívánnak állítani, a választópolgárok 1 százalékának érvényes ajánlását kell összegyűjteniük, ami nem lehet kevesebb 2000 érvényes ajánlásnál.
A teljes cikk a Mandiner honlapján olvasható.
Fotó: MTI/Kovács Tamás