2024. 05. 20. Hétfő Bernát, Felícia napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Bayer show 04:40

Belföld

Ez a szocialisták utolsó ajánlata

Az MSZP szerint már szövegezik a baloldalon a budapesti önkormányzati választási megállapodást, Angyalföld kimarad az egyezményből.

Kimarad a baloldali megállapodásból Angyalföld. A Nol.hu úgy tudja, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció is elfogadhatatlannak tartja a szocialistáknak azt az ajánlatát, amelyben csak két-két önkormányzati képviselői körzetet engednek át szövetségeseinek a XIII. kerületben. Angyalföldön az MSZP politikusai ellen az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjei is elindulhatnak.

Az MSZP elnökhelyettese a Hír TV Magyarország élőben című műsorában nem zárta ki, hogy Angyalföld kimarad a háromoldalú, össz-budapesti egyezményből. „Azt gondolom, ha nem fogadja el, akkor a XIII. kerületet ki kell venni a csomagból. Én ezt mondogatom három hete, hogy ha marad olyan pont egy 25 vagy 500 pontos megállapodásból, amiben nem sikerül megegyezni, azt tegyük félre, azt hagyjuk, majd kiadja magát, de a többi helyen, ahol nincs vita, ott ne húzzuk az időt, ott kezdjük el a kampányt” – mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese.

 

Közben a Magyar Nemzet úgy tudja, már ma megszülethet a baloldali kis pártok közötti fővárosi megállapodás. Tegnap a szocialisták budapesti elnöke azt állította, hogy minden vitás kérdést lezártak az Együtt–PM Szövetséggel és a Demokratikus Koalícióval. Kunhalmi Ágnes azt mondta, már szövegezik a hárompárti megállapodást, a véglegesítés után főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet is bemutatják.

Falus nem érti, miért nem tudtak megegyezni

A baloldal közös főpolgármester-jelöltje nem érti, hogy miért nem tudott megegyezni a három párt a részletekről. Falus Ferenc az ATV-ben azt mondta: a viták ellenére az MSZP, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció is támogatja, a kampányra való felkészülés pedig töretlen. A volt tiszti főorvos a programját nem ismertette, csak annyit mondott, egy élhető, jobb várost szeretne Budapestből. Azt a korábban kifogásolt kijelentését, amely szerint nincsenek politikai ambíciói, úgy pontosította, hogy pártpolitikai ambíciói nincsenek. „Nem esett jól, ami történt. Nem titkolom, nem örültem annak, hogy nem tudtak megegyezni olyan apró kérdésekben, amelyeknek a jelentősége nem mérhető a választás tétjéhez. De úgy tűnik, hogy megállapodás van, és megnyugtató, hogy ez alatt az idő alatt is közös munka folyt folyamatosan, és a felkészülés a választási kampányra töretlen volt, tehát egy pillanatra sem kellett arra gondolnom, hogy bármelyik pártnak a bizalmát elvesztettem, hogy nem közös támogatással tudok indulni ezen a megmérettetésen” – szögezte le Falus.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bayer Zsolt felhívása + videó

Bayer Zsolt felhívása + videó

A műsorvezető, publicista a HírTV képernyőjén keresztül a Bayer show-ban mondta el, hogy miért lesz fontos a jűlius elsejei Békemenet, hogy miért kell ott lenni és miért kell kiállni Európa mellett. Szerinte meg kell mutatni, hogy mi vagyunk a normalitás, sőt, hogy mi vagyunk az az Európa, amelyet érdemes és lehet szeretni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Jelen: Jobbikos káderek segítik Magyar Péter munkáját + videó

Magyar Jelen: Jobbikos káderek segítik Magyar Péter munkáját + videó

Az amerikai nagykövetséggel kapcsolatban álló jobbikos vezérkar beállt Magyar Péter mögé - írja a Magyar Jelen. A lap szerint az amerikai nagykövettel vacsorázó Gyöngyösi Márton a Jobbik teljes infrastruktúráját és használható embereit átirányította a Tisza Párt projektjéhez.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!