2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Elbarikádozták magukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói

  • Elbarikádozták magukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói

 

Blokád alá vette a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a hallgatók egy csoportja. A diákok az ellen tiltakoznak, hogy az intézmény alapítványi tulajdonba került. A tiltakozók bár azt állítják, hogy akciójuk politika-mentes, a helyszínen megjelent a Jobbik egyik politikusa, Karácsony Gergely pedig a Facebook-on üzent a tiltakozóknak.

Utcabállal tiltakoztak hétfő este a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, miután az intézmény szinte teljes vezetése lemondott. Szerintük az új alapítványi struktúrával az egyetemi autonómia összes garanciája elveszett.

 

A hallgatók egy része ezután bevette magát az egyetem Vas utcai épületébe. Kedden pedig elbarikádozták magukat, szalagokat húztak ki a bejáratra, és kiírták egy táblára, hogy csak az úgynevezett egyetemi polgárok léphetnek be. Az aulájában sátortábort alakítottak ki.

Az egyetemnél több civil támogató jelent meg, élelmet, vizet és wc-papírt hoztak a tiltakozóknak.

A diákok képviselője azt mondta: a jelenlegi kuratórium távozását követeli és garanciát akarnak az intézmény autonómiájára.

A nyilatkozatban az is szerepel, hogy a diákok kérik a pártokat, hogy maradjanak távol az ügyüktől. Ennek ellenére már volt olyan politikus, aki megjelent a tiltakozáson, a jobbikos Stummer János meglátogatta a hallgatókat és egy téglát adott át nekik. Karácsony Gergely főpolgármester pedig a Facebook-on üzent a tiltakozóknak.

 

Kuratórium: Elfogadhatatlan és felelőtlen a vezetők lemondása

Elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat - tájékoztatta az alapítvány kuratóriuma kedden az MTI-t.

"Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is" - olvasható a közleményben.

Mint írják, az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

A közlemény kitér arra is, hogy az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült.

"Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az alapítvány - ahogyan eddig is - készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival" - írták. Hozzátették: az alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen szeretne véglegesíteni.

"Az alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét" - zárul a kuratórium közleménye.

 

Kapcsolódó anyagok:

Kálomista Gábor: Változás kell a színházi világban

Dörner György: A kulturális kormányzatnak tennie kell a dolgát

Már több mint 30 ezren aláírták a Gyurcsány elleni petíciót

Gyurcsány Ferenc megfenyegette Vidnyánszky Attilát

 

Hír TV, MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

A Fidesz-KDNP európai parlamenti kampánynyitóján Orbán Viktor miniszterelnök felidézte, hogy az e heti kétnapos Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát három brüsszeli polgármester is megpróbálta betiltani, de a rendezvény végül lezajlott. A kormányfő most elhozta magával a betiltó határozat szövegét. Kiderült, milyen is a brüsszeli jogállamiság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter pártjának listáján is megjelentek Soros emberei

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a pártja jelöltjeinek listáját. A jelöltek közül többen olyan álcivil, Soros-közeli szervezetekben is dolgoznak, ami miatt felvetődik a kérdés, hogy ezek az emberek kinek is az érdekét képviselnék Brüsszelben – írja a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!