A szocialisták nem asszisztálnak ahhoz, hogy az Országgyűlés egy kiüresített díszlet legyen egy pártrendezvényen – jelentette ki Mesterházy Attila pártelnök. Az MSZP nemmel szavazott a miniszterelnök megválasztására, majd kivonult a parlamenti ülésteremből. „A kormányprogram ismeretének a hiánya miatt, a biodíszlet státusz okán úgy döntöttünk, hogy nemmel szavazunk és elhagyjuk az üléstermet” – mondta az MSZP elnöke.
A Demokratikus Koalíció azért fog dolgozni, hogy a kormány mielőbb megbukjon – ez áll a Gyurcsány–párt közleményében. Szerintük ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Magyarország ismét demokratikus köztársaság legyen.
Száműzné Orbán Viktort Kónya Péter, az Együtt–PM társelnöke. Ellentétben a Demokratikus Koalíció tagjaival, a Bajnai-féle szövetség négy képviselője részt vett a szavazáson, de nemmel voksoltak a miniszterelnökre. „Orbán Viktor a választási kampányban programot nem hirdetett, azt mondta, hogy folytatjuk. Mi azt szeretnénk, ha Orbán Viktor nem folytatná. A legjobb lenne, ha a Dunán keresnénk egy kis szigetet, és azt a kis szigetet elneveznénk Szent Ilona szigetének és ott folytatná” – nyilatkozta az Együtt–PM társelnöke.
Nem programot mutatott be, hanem víziót vázolt a miniszterelnök – mondta Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor gyakran úgy beszél, mint egy jobbikos, de úgy cselekszik, mint egy MSZP-s. Hozzátette: ugyanakkor szánalmasnak tartja a szocialisták kivonulását.