2024. 05. 23. Csütörtök Dezső napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Belföld

Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást

Budapesten is feloldják a kijárási korlátozásokat - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: világossá vált, hogy a járvány erejét a fővárosban is sikerült letörni. A kormányfő szerint a betegség megfékezéséért vívott első csatát megnyerte az ország.

  • Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást

Orvostudományi vezetőkkel, virológusokkal és professzorokkal folytatott konzultációt a miniszterelnök szombat délelőtt a koronavírus-helyzettel kapcsolatos intézkedésekről. A kormányfő hangsúlyozta: az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést folytatni kell.

„A járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk - igaz megfontoltan és óvatosan, de áttérhetünk - a védekezés második szakaszába”

A miniszterelnök az egyeztetést követően jelentette be közösségi oldalán, hogy Budapesten is feloldja a kormány a kijárási korlátozást.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta:

"A kijárási korlátozást feloldjuk, és a főváros mindig 2 hét késéssel követi majd a vidéket. A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása Budapesten is fontos. Arra kérem a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára."

Orbán Viktor úgy fogalmazott: a járvány megfékezéséért vívott első csatát megnyerte az ország. A kormányfő hangsúlyozta: a fertőzésen átesettek száma alacsony, és az új megbetegedések száma is kedvezően alakult. Ez azért sikerülhetett, mert minden állampolgár felelősségteljesen viselkedett - tette hozzá a miniszterelnök.

Hétfőtől valamennyi üzlet kinyithat, és szabadon látogathatóak az állatkertek, parkok, játszóterek, szabadtéri múzeumok és fürdők is. Az üzletekben, illetve a tömegközlekedésben azonban továbbra is kötelező a szájmaszk használata. Ezen kívül a polgári házasságkötések, istentiszteletek és temetések is megtarthatók. De a fővárosi kávézók és éttermek teraszai is fogadhatnak vendégeket, sőt a vendéglátó-helyeknek szeptember elejéig nem kell közterület-használati díjat fizetni. A felsőoktatási intézmények is dönthetnek úgy, hogy a hét elejétől újra kinyitnak.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta:

"Mindvégig az volt a meggyőződésünk, hogy miután egyetértés volt abban, hogy május 18-ig a szigorú intézkedéseket fenn kell tartani, ezért nem méltatlan vitákra, hanem felelősségteljes döntésekre van szükség. A most meghozott döntések abból indulnak ki, hogy az eddigi szabályokat is mindenki, legalábbis a lakosság nagyon nagy része betartotta, úgy bízhatunk abban, hogy az ezt követően hozott intézkedéseket is mindenki fegyelmezetten be fogja tartani."

Gulyás Gergely hozzátette: ha a tendencia nem változik, a kormány május végén a veszélyhelyzeti felhatalmazás megszüntetését fogja kérni az országgyűléstől.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése:

Kapcsolódó anyagok:

Orbán Viktor: Budapest is áttérhet a védekezés második szakaszára

Gulyás Gergely: Hétfőtől új szabályok lépnek életbe a fővárosban

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!