2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Bő gázzal húzott el Mesterházy

Idő előtt távozott az MSZP választmányi üléséről Mesterházy Attila. A volt pártelnök megtartotta beszédét, amelyben a hírek szerint odamondogatott Gyurcsány Ferencéknek és Bajnai Gordonéknak, majd felült motorjára, és elhúzott a Jókai utcából. A szocialista párt belső parlamentjének is nevezett testület elrendelte a teljes tisztújítást, az új pártvezetést július közepén választja meg a rendkívüli kongresszus. Botka László lebegteti elnökjelöltségét, ahogy egyelőre Tóbiás József is. Hiller István volt pártelnöknek viszont kész a programja a baloldal megújítására. Lendvai Ildikó népfrontot gründolna az önkormányzati választásra az LMP részvételével.

Bukósisakban érkezett a bukott elnök az MSZP választmányi ülésére. Mesterházy Attila nem állt szóba az újságírókkal. A gyalogosan érkező Szanyi Tibor viszont elrendezte a jövőt. „El kell döntenie ennek a pártnak, hogy ugyanazt a darabot játssza, és ahhoz keres szereplőket, vagy ír egy teljesen újat.”

Lendvai kovácsolja a balos népfrontot

A hírek szerint az MSZP liberálisai el is kezdték írni az új forgatókönyvet, de régi szereplőkkel. A Gyurcsány Ferenccel közösen főzőcskéző Lendvai Ildikó szerint a szocialistáknak nem maradt más választásuk, mint együttműködni a Demokratikus Koalícióval és az Együtt–PM Szövetséggel. A volt pártelnök az LMP-re is számít a baloldali népfrontban. „Ennek a három pártnak, sőt négynek, amelyik a demokratikus oldalon van, a sorsa az együttműködés. Ez nem választás kérdése, az európai parlamenti választásokon kiderült. Hogy ennek mi az együttműködési kerete, azt a három pártnak kell kitalálnia, és erre még van egy kis idő. Az önkormányzati választásokon ez kötelező feladat, később meg ki kell találni a módját, vannak erre jó nemzetközi példák.”

Steiner lehet Gyurcsány szálláscsinálója

A budapesti MSZP-ben Steiner Pál lehet Gyurcsány Ferenc szálláscsinálója. A volt országgyűlési képviselő a választmányi ülés előtt azt mondta: meggyőződése, hogy a 2018-ig a teljes baloldalt integrálni kell. „Hogy ki lesz ennek a baloldali integrációnak a vezetője, az még a jövő kérdése, de hogy Gyurcsány Ferenc biztosan a része, abban biztos vagyok.”

Hiller nem fog nekünk meglepetést okozni

A Gyurcsány-kérdésre Hiller István kitérő választ adott. „Feladatunk a szocialista párt gyengülését megállítsuk és az erősödést meg elindítsuk. Én erre készülök, nem fogok maguknak meglepetést okozni, először a társaimnak szeretném elmondani a véleményemet, de állok utána rendelkezésükre.”

MSZP-sek ülhetnek át a DK-ba

Az MSZP ideiglenes fővárosi elnöke nem cáfolta, hogy az európai parlamenti választás után egyesek felvetették, hogy az MSZP-nek parlamenti mandátumokat kellene átadnia a volt és a leendő szövetségeseknek.

– Az országgyűlési listán mandátumot szerzett képviselőket visszaléptetik, hogy az Együtt–PM-nek és DK-nak legyen frakciója a parlamentben?
– Ilyenkor sok ötlet felvetődik egyébként én még mondjuk, úgy hogy ezt többségi álláspontként még nyomokban sem hallottam ilyet – nyilatkozta a Hír TV-nek Alexa György.

Tóbiást emelhetik pajzsra

A liberális irányváltást elutasító szocialisták Tóbiás Józsefet emelhetik pajzsra. Elnöki ambícióiról ő sem beszélt a választmányi ülés előtt. „Személyi kérdésről hadd ne beszéljek, először a párt stabilitását teremtsük meg...”

Kovács felmerült, de mégsem

A régi motorosok közül Kovács László kész visszatérni a pártvezetésbe. „Nem jelentkeztem elnöki pozícióra, és ezt a sajtónak nem győzöm magyarázni. Én azt mondtam a Hír TV-nek egy kérdésére: ha jelölnének és erős támogatást éreznék mögötte a párton belül, és úgy érezném, hogy ez segít, akkor még ezt is elvállalnám... és nem a pozícióért, nem a hatalomért, mert már annyi minden voltam, hogy ehhez már igazán nem kell még valami. Ha ez tudna megoldást jelenteni, akkor igen. De azóta látva a visszhangot, még kevésbé ambicionál, mert azt látom, a korom miatt állandó támadások célpontja vagyok és leszek is. Azonban szívesen vennék részt a csapat munkájában” – fogalmazott Kovács László.

Botka a párt első embere

A választmány rövid tanácskozás után úgy döntött, hogy a júliusi, rendkívüli tisztújító kongresszusig a párt országos választási bizottsága (ovb) irányítja az MSZP-t. „A választmány megerősítette az ovb tagjait és úgy döntöttek, hogy a bizottságot választmányi elnökként én vezetem a tisztújításig július 19-éig” – szögezte le Botka László.

Az MSZP alapszabálya szerint elnökjelölt az lehet, aki összegyűjti a tagság 10 százalékának támogatását. „Mindenkinek, aki városi-megyei pártelnöknek, országos elnökségi tagnak, bármilyen tisztségre pályázik a Magyar Szocialista Pártban, programot kell írnia, ezt ismertetnie kell a tagsággal. Azt reméljük ettől a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget. Most már nem arról beszélünk, hogy mi az oka a vereségnek, hanem elkezdődik az MSZP újjáépítése, hiszen arról fog szólni a diskurzus, mit kell tennünk, hogy sikeresek legyünk” – fejtette ki.

Aki úgy távozott, ahogy érkezett

A választmányi elnök elmondása szerint a választmány vastapssal búcsúzott Mesterházy Attilától, aki úgy távozott a pártházból, ahogy érkezett. „Én már nem fogok kommentálni semmit....” – zárta rövidre az MSZP bukott elnöke.

Mesterházy arra sem válaszolt, hogy egy Gyurcsány Ferenc által irányított puccs buktatta-e meg.

Szanyi: Túldimenzionálják a vereséget

Ahhoz képest, hogy Kovács László romokban adta át az MSZP-t, a párt jelenleg jó állapotban van, az Európai Parlamenti választáson elszenvedett vereségét pedig túldimenzionálják – vélte a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Szanyi Tibor. Bővebben >>>

Alkotmánybírósághoz fordulnak

Az MSZP választmánya arról is döntött, hogy az alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordulnak a fővárosi választási rendszert átalakító kormánypárti törvényjavaslat miatt. A Fidesz azt szeretné, ha az őszi választás után a fővárosi közgyűlésnek – a főpolgármester mellett – a 23 kerületi polgármester és a kompenzációs listáról bekerült kilenc képviselő lenne a tagja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!