Vér László és felesége kisgyermekként fogadták örökbe Jánost. A kisfiú születésekor kapott agyvérzést. Megsérült a központi idegrendszere, ezért nem tudja mozgatni a végtagjait. A most nyolcéves gyermeket minden nap Monorról hozzák Budapestre, egy speciális, mozgásjavító általános iskolába. A család azt szeretné elérni, hogy az összes tömegközlekedési eszközön ingyenesen utazhassanak vele. „Amikor behoztam, akkor 90 százalékos jeggyel utaztam, amikor hazamentem, akkor természetesen teljes árú jegyet kellett vennem, délután visszajöttem érte az iskolába, megint teljes árú jeggyel és utána a gyereket hazavittem 90 százalékos jeggyel. S mindezt nem szórakozásból csináltam. Azért, hogy naponta általános iskolába tudjon járni” – mondta Vér László.
A fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők érdekvédelmi szervezete békés demonstrációt szervezett a Kossuth térre. Azt kérik a kormánytól, hogy a kiemelt ápolási díj összegét emeljék fel a minimálbér összegére. Decemberben már küldtek petíciót az illetékes tárcához, választ azonban nem kaptak. „Szeretnénk elérni, hogy akik 24 órában ápolják a gyermeküket, azoknak a munkáját munkaviszonyként ismerjék el. És azok a szülők, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy dolgozhatnak, megkapják a nagycsaládos adókedvezményeket” – nyilatkozta Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnöke.
A színes lufik, amelyeket a magasba engedtek, azt a 17 ezer családot szimbolizálták, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek. A kormány idén január elsejével ötezer forinttal megemelte az ápolási díjat és bevezette a kiemelt ápolási díjat, aminek az összege bruttó 53 100 forint, ezt a járási hivataloknál kell kérvényezni.