2024. 05. 30. Csütörtök Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:45

Belföld

Tagadják, hogy antiszemitizmus lenne az MSZP-ben

Tagadja az MSZP-n belüli antiszemitizmust a szocialista párt európai parlamenti delegációjának vezetője. Szanyi Tibor nulla százalékot emleget, miközben párttársa Suchman Tamás 38 százalékról beszélt a minap a Hír TV-ben. Egy felmérés szerint kettőjük közül Suchman Tamás mond igazat.

Zuschlag János még 2004-ben viccelődött a holokauszt áldozatain. Az antiszemita kijelentéstől az MSZP akkori vezetői elhatárolódtak, a politikusnak le kellett mondania parlamenti mandátumáról.

Az MSZP szavazóinak több mint harmada tehetett akkor és tehet azóta is hasonló megjegyzéseket. Erről beszélt Magyarország élőben című műsorunkban a párt egyik alapítója, Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének korábbi alelnöke.


A politikus szerint az MSZP-n belüli antiszemitizmus tabutémának számít, a Szocialista Párt valamennyi vezetője tudott róla, de mindannyian a szőnyeg alá söpörték politikai érdekből.

A szocialisták európai parlamenti képviselője szerint az MSZP-ben nincs antiszemitizmus. „Az MSZP-n belül az antiszemiták aránya nulla százalék, de ha nem úgy lenne, akkor nulla százalékra visszük” - nyilatkozta Szanyi Tibor.

Suchman Tamás, aki húsz évig volt országgyűlési képviselő, a Horn-kormányban pedig miniszter is, arra nem tért ki a Hír TV-nek adott interjúban, hogy állítását milyen adatokra alapozta.

Egy 2013 novemberében készített felmérésben azonban a politikus által említett 38 százalék szerepel. A kutatást a Medián Intézet végezte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által alapított Tett és Védelem Alapítvány megbízásából. A felmérés szerint az MSZP választóinak 13 százaléka szélsőségesen, 25 százaléka pedig mérsékelten antiszemita.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!