A hivatal közleménye szerint USAID költségvetése évről évre jelentősen gyarapodott, 2023-ban már 52 milliárd dollárból gazdálkodhattak, ami négy európai uniós ország GDP-jét előzi meg. A hivatal adatai szerint Magyarországra ezekből a pénzekből 2020 és 2024 között több mint 20 millió dollár (mintegy 8 milliárd forint) jutott, ám a hazánkba érkező valódi összeg, a közvetett támogatásokat is figyelembe véve, ennek a többszöröse lehet.
A hivatal azt állítja, hogy a zavaros finanszírozási rendszer a források eredetének elrejtését szolgálja, és a hazánkban működő szervezetek a USAID-del, vagy a hálózat helyi forráselosztó központjával kötött támogatási szerződésükben nem vállalják fel valós céljaikat, tevékenységüket ehelyett a társadalom számára elfogadhatónak tűnő közügyek mögé rejtik, amelyek nem köthetők a külföldi finanszírozók közvetlen érdekeihez. Ezek a szervezetek a USAID-pénzek mellett például a Ford és a Rockefeller Alapítvány, és különösen a Nyílt Társadalom Alapítványok forrásainak magyarországi elosztását is koordinálják – írja a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Hozzátették, hogy az USAID esetében kialakított finanszírozási modellt Soros György és a hozzá köthető szervezetek vezetői 2017-től kezdve igyekeztek átültetni a brüsszeli gyakorlatba. Ennek érdekében az Európai Bizottság fennhatósága alatt levő pénzalapokat hoztak létre, hogy azokon keresztül képesek legyenek nyomást gyakorolni a tagországok politikai vezetésére és közvéleményére.
Mit csinál az USAID?
Indoklásukban emlékeztettek, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban a figyelem középpontjába kerülő USAID az amerikai nemzetbiztonsági hálózat részeként jött létre, feladata a fedett és nyílt nyomásgyakorlás világszerte. Ehhez a nyomásgyakorláshoz az egyes országok civil, gazdasági, politikai és médiaszektoraira rátelepült globális hálózatot használja eszközként. A hivatal gyorsjelentése szerint a USAID jelen van a világ összes konfliktuszónájában, komoly szerepe volt egyebek mellett az Arab Tavasz és az ukrajnai puccs, az Euromajdan tüntetéssorozat előkészítésében és végrehajtásában is.
Közleményüket azzal zárták, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal folytatja az amerikai közpénzből finanszírozott befolyásszerző hálózat magyarországi tevékenységének feltérképezését.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Orlando Sierra / AFP