Néhány héttel ezelőtt anyagi támogatást kért követőitől az ellenzék főpolgármester-jelöltje közösségi oldalán. Karácsony Gergely akkor azt mondta, hogy bár elsősorban lelkesedésből szeretne kampányolni, de a sikerhez pénz is kell.
A főpolgármester-jelölt legújabb videójában pedig már telefonos kampányolásra hívja a támogatóit. Olyan agitátorokat keres, akik meggyőzik a választókat, hogy a zuglói polgármesterének neve mellé tegyék a voksukat.
Karácsony Gergelytől azt akartuk megtudni, hogy hogy pontosan mi lesz a jelentkezők feladata, illetve, hogy a korábban kért adományokból befolyt összegből részesülnek-e. A főpolgármester-jelölt azonban – ígérete ellenére – csak a neki szimpatikus kérdésekre volt hajlandó válaszolni.
A Párbeszéd szóvivője azt állítja: csak a nyilvános adatbázisokban fellelhető telefonszámokat hívják majd fel.
Néhány nappal ezelőtt Puzsér Róbert adathalászattal vádolta meg Karácsony Gergelyt, amiért szerinte szükségtelenül sok ajánlóívet vett fel. A telefonos kampányt azonban nem tartja aggályosnak.
Karácsony Gergelynek telefonálgatás helyett tisztázni kellene a korábban felmerült adatvédelmi aggályokat - hangsúlyozta pénteken a Fidesz budapesti szóvivője. Zsigmond Barna Pál a zuglói polgármester korábbi, Nemzeti Múzeummal kapcsolatos tévedésére is utalt.
Remélem, hogy Karácsony Gergelynek sikerül olyan aktivistákat toborozni, akik ismerik Budapestet, és megmutatják Karácsony Gergelynek, hogy mi hol van a városban, illetve elvárjuk, hogy tisztázza azokat az aggályokat, amelyeket Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos fogalmazott meg a kampányával kapcsolatosan
- közölte.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke korábban aggályokat fogalmazott meg az ellenzéki főpolgármester-jelölt aláírásgyűjtésével kapcsolatban, Karácsony Gergely azonban azóta sem válaszolt a felmerült kérdésekre.
Hír TV