„Most káosz és fejetlenség van a magyar közoktatásban” – fogalmazott Hiller István volt oktatási miniszter. Így vélekednek a baloldali szövetség pártjai a közoktatás mai állapotáról, ezért egy olyan közoktatási intézkedési tervet állítottak össze, amit kormányváltás esetén még az őszi tanévkezdés előtt megvalósítanának.
„A tankötelezettség korhatárának 16-ról 18 évre való visszaemelése, az igazgatók újra helyzetbe hozása és az autonómia visszaadása, továbbá a hittan és erkölcstan közötti szabad választás elősegítése” – sorolta pontjaikat Kunhalmi Ágnes az MSZP elnökségi tagja.
E mellett módosítanák például a Nemzeti Alaptantervet, amiből kikerülne Wass Albert és Nyirő József is. De van olyan intézkedés, amit megtartanának a szövetség pártjai.
„A pedagógus-életpályamodellt megtartjuk. Azt a bérrendezést, amit a jelenlegi kormány elkezdett, folytatjuk. Azt az irdatlan mennyiségű pénzt, amit egyébként erre szántak, azonban nem megfelelően, és nem jó szerkezetben osztják el” – fejtette ki Hiller István.
A volt miniszter szerint ehhez egy megfelelő szakmai háttérterv kell. A volt oktatási miniszter arra azonban nem válaszolt, hogy vállalna-e a miniszterséget egy baloldali kormányban.
A Fidesz szerint hiteltelenek a baloldali pártok. „Nagyon nehéz egy szavukat is elhinni azok után, hogy látjuk, hogy az oktatás területén mit végeztek” – fogalmazott a párt szóvivője. Zsigó Róbert szerint az MSZP 8 éves kormányzása idején segély alapú társadalmat épített.
„A mai munkanélküliek fele, több, mint 200 ezer ember, csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, és 26 ezer embernek nincs meg az általános iskolai végzettsége sem. Ezt tudta produkálni a Gyurcsány-korszak oktatáspolitikája” – fejtette ki a szóvivő.
A fideszes politikus szerint ezeken az embereken a jelenlegi kormány közmunkaprogramjához kötődő képzések segítenek, amiben 100 ezer ember vesz részt. Ők szakmát tanulhatnak, vagy éppen befejezhetik általános iskolai képzésüket.