„A kormányzat által hirdetett családideál egyedülállósága és univerzalitása egy mesterségesen teremtett mítosz, amivel ideje leszámolni” – kezdi írását Sárosi Péter a 444.hu portálon. Sárosi Péter „jogvédő és történész”, a Jogriporter Alapítvány igazgatója és a Drogriporter.hu szerkesztője, valamint a radikális baloldali Mérce.hu állandó szerzője.
A szerző szerint a múltat átíró, „európai” személet, mellyel a „hagyományos családmodellhez” viszonyul a jobboldal, hasonlatos ahhoz, ahogyan a görög szobrokra tekintünk, figyelmen kívül hagyva, hogy azok eredetileg színesek voltak. Az szerző szerint „ugyanez figyelhető meg abban, ahogy az európai ember Jézust ábrázolja: hófehéren, szőke hajjal, kék szemmel. Pedig a történeti Jézus nagy valószínűséggel közel-keleti vonásokkal rendelkezett: barna bőre, sötét haja és arcszőrzete, sötét színű szeme volt”
A szerző fő hivatkozása Eric Hobsbawm „A kitalált hagyomány” című könyve, mely azzal a jelenséggel foglalkozik, hogy bizonyos nemzedékek olyan hagyományokat, tradíciókat teremtettek maguknak, amelyek valójában fikción alapulnak. A szerző, Hobsbawn művének következtetéseit követve úgy véli, miszerint „Hobsbawm szerint a »kitalált tradíció« új jelenségekre, a változásra való reakció, ami múltbeli jelenségekre való utalásban fejeződik ki. A fiktív múlt megteremtésének lényegi célja a folyamatosság tételezése és ezáltal a jelen hatalmi viszonyainak legitimálása. Ennek érdekében a múltat újraírják, újraértelmezik, esetleg tudatosan meg is hamisítják.” A hazánkban talán kevésbé ismert brit történész,
Eric Hobsbawn mellesleg orthodox marxista nézetekkel rendelkezett, 1936-tól haláláig volt tagja a Brit Kommunista Pártnak. A párttal 1956-ban, annak a magyar forradalom kapcsán történt válságát követően sem szakított.
A párt Moszkva-párti, úgynevezett „tankie-nek” nevezett, azaz a magyar forradalmat nyíltan elítélő csoportjához tartozott.
Ilyen szellemi alapokról építkezve talán nem meglepő, hogy a 444 szerzője ilyen, a hobsbawm-i értelemben vett „feltalált tradíciónak” tartja azt a hagyományos családot, amit most beleírtak az Alaptörvénybe.
„A hagyományos családot fenyegető veszedelem a konzervatív ideológusok vesszőparipája. Az egész világnézetüket ezen fogalom köré építik ki, ennek az állítólag gránitszilárdságú ideálnak a konzerválására esküdtek fel, amelyet állítólag mindenféle gonosz kozmopolita erők fenyegetnek, és ez állítólag halálos veszedelembe sodorja az egész emberi civilizációt. Mert ha a hagyományos család, mint az emberi civilizáció alappillére megrendül, akkor eljő a világ vége. Ha a hagyományos család keretei fellazulnak, akkor elindulunk a csúszós lejtőn, és kiszabadulnak Pandora szelencéjéből a gyilkos, pusztító ösztönök” – írja a 444 szerzője, nézeteit a szovjetbarát brit szerző írásából eredeztetve.
Az írás szerint „a nukleáris családnak ez az ideálja elsősorban a múlt század 50-es éveiben alakult ki. Stephany Coontz »Ahogyan soha nem voltunk: az amerikai családok és a nosztalgia csapdája« című könyvében bemutatja, hogy a történelem nagyobb részében egyáltalán nem a nukleáris család volt a norma."
A második hivatkozást jelentő Stephany Coontz az angolszász radikális marxista újbaloldal, az amerikai SLATE mozgalom képviselője.
A nézeteit a trockizmusból eredeztető szerző az amerikai baloldali média egyik kedvelt megszólalója, aki az utóbbi években radikális feminista írásokkal jelentkezett. Nem csoda, ha ezek után Sárosi a kormány által propagált jobboldali mítoszt így támadja:
„A múltat rózsaszín ködben ábrázoló mítoszgyártók azzal nehezen akarnak szembenézni, hogy régen a család, és a házasság, elsősorban gazdasági és egzisztenciális közösség volt. A viktoriánus korban kialakult szerelmi házasság ideál a történelem korábbi időszakában egyáltalán nem volt norma, mint ahogy a nukleáris család sem. A preindusztriális világban a házasság üzleti vállalkozás is volt, ami erőforrásokat igényelt, és ezért egyáltalán nem mindenki élt házasságban.”
Nem lepődünk meg azon sem, hogy a szerző hiperhivatkozása egy „általános tudományos konszenzusra” az SPSSI honlapjára vezet minket, mely szervezet nyilatkozatai, konferenciái a hetvenes évektől kezdődően rendre a baloldali politikai agendának feleltek meg.
A szervezetet 1987 óta hivatalosan is NGO-ként tartják számon.
1989-ben a baloldali nézetekkel egyet nem értő korábbi tagok egy csoportja el is hagyta a szervezetet. Az ettől kezdve tehát exkluzívan baloldalinak tekinthető szervezet tanulmányára hivatkozva állítja a szerző, hogy
„ma már tudományos konszenzus van abban a kérdésben, hogy az azonosnemű szülők által nevelt gyermekek nem válnak nagyobb arányban abúzus áldozatává, sőt, nem válnak felnőttként nagyobb arányban meleggé, mint a "hagyományos" családban felnövő gyermekek.”
A szerző írását a fekete bőrű, életét francia emigrációban leélő, meleg polgárjogi harcos, James Baldwin szavaival zárja:
„A szeretet leveszi a maszkokat, amelyek nélkül félünk élni, és amelyekben félünk élni. A szeretet szót nem egyszerűen a személyes értelmében használom, hanem egyfajta létállapot, kegyelmi állapot értelemben. Ez nem a szó infantilis amerikai értelmezése a boldogságról, hanem a kemény és univerzális értelme, mint küldetés, mint tettre készség és mint fejlődés.”
James Baldwin élete reménye az volt, hogy a szocializmus egyszer gyökeret verjen Amerikában. „Mindenesetre biztos, hogy a hatalommal szövetkező tudatlanság az igazság legvadabb ellensége" – mondta egyik írásában a szerző által idézett James Baldwin.
Mandiner
