A vádirat szerint a vádlott 2021. január 21-én délután elment az egyik ismerősének lakásához, mert anyagi vitáik voltak. A vádlott a lépcsőházban megfenyegette a sértettet azzal, hogy őt és családját megöli, szétveri. A megfélemlített nő kérte a vádlott megbüntetését.
A vádlott öt nappal később az egyik kecskeméti utcában kiszemelt egy ismeretlen 17 éves fiút, aki egy személyautót vezetett. Amikor a sértett megállt, a vádlott beült mellé a gépkocsi jobboldali első ülésére és felszólította a fiút, hogy fuvarozza őt haza. A sértett ennek nem tett eleget, ezért a vádlott a jármű indítókulcsát kihúzta, magához vette, majd a fiúnak a műszerfal tetején lévő mobiltelefonját és 10.000 forint készpénzét eltette.
Felszólította a fiút, hogy szálljon ki az autóból. A sértett azonban erre nem volt hajlandó, ezért a vádlott kiszállt és a kabátjánál megragadva kirángatta a kocsiból. Ezután a vádlott beült a vezetőülésbe, míg a sértett a jobb oldali első ülésre szállt be. Rövid idő múlva ismét megálltak, a sértett pedig visszakérte az értékeit. Erre a vádlott a lopott telefon és pénz megtartása érdekében pofonvágta a fiút. A vádlott azzal is fenyegette a rémült fiút, hogy „fogja be, mert kiüti.
Ezután a vádlott és a sértett felmentek a vádlott egyik ismerősének lakására, ahol a vádlott veréssel fenyegetve arra kényszerítette a fiút, hogy írásban mondjon le az autójának tulajdonjogáról. A sértett először megtagadta ezt, majd amikor a vádlott megpróbálta pofon ütni és fejbe rúgni, félelmében megírta a nyilatkozatot. A sértettnek később sikerült a telefonját visszaszereznie és elmenekülnie, majd értesítette a rendőrséget, akik lefoglalták az autót
A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaeső vádlottat a járási ügyészség rablás bűntettén kívül zsarolás bűntettével és zaklatás vétségével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a bíróság beismerés esetén 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélje. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
HírTV