A böjti récét választották a 2025-ös év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által indított online szavazás résztvevői – tájékoztatta az egyesület kedden az MTI-t.
Személyesen felügyelte Kim Dzsongün észak-koreai vezető hétfőn az új, közepes hatótávolságú hiperszonikus ballisztikus rakéta sikeres tesztelését - közölte kedden a KCNA állami média, amely szerint Kim az ország nukleáris és rakétaképességének felgyorsítását ígérte.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy tűzszünet előtt erős Ukrajnát akar látni biztonsági garanciákkal. Az államfő szerint ezek csak akkor lesznek hatékonyak, ha az Egyesült Államok nyújtja be őket. A témában Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója volt a HírTV vendége.
A szerb rendőrség terrorizmusellenes különleges egységének tagjai lelőttek egy férfit, aki hétfő este a dél-szerbiai Jagodina egyik kávézójában tüzet nyitott az ott tartózkodókra, aminek következtében egy vendég súlyosan megsebesült, a hely tulajdonosa pedig életét vesztette - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter.
Életveszélyt okozó testi sértés és minősített rablás miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy kiskunhalasi testvérpár ellen, aki otthonában rátört egy 85 éves férfira; az idős embert brutálisan bántalmazták, elvették a pénzét, majd életveszélyes sérülésekkel magára hagyták.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.