2025. 01. 08. Szerda Gyöngyvér napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar Olympiász 11:05

Külföld

Észak-Korea megerősítette, hogy új közepes hatótávolságú rakétát tesztelt

Személyesen felügyelte Kim Dzsongün észak-koreai vezető hétfőn az új, közepes hatótávolságú hiperszonikus ballisztikus rakéta sikeres tesztelését - közölte kedden a KCNA állami média, amely szerint Kim az ország nukleáris és rakétaképességének felgyorsítását ígérte.

  • Észak-Korea megerősítette, hogy új közepes hatótávolságú rakétát tesztelt

Ez volt Észak-Korea első rakétaindítása november 5. óta. A teszt egybeesett Antony Blinken amerikai külügyminiszter dél-koreai látogatásával, amelyen a két- és háromoldalú együttműködésről volt szó - Dél-Korea mellett Japánnal - egyebek közt annak érdekében, hogy reagáljanak Phenjan növekvő katonai fenyegetéseire.

A rakétát Phenjan külvárosából bocsátották fel, és mintegy 1500 kilométert repült a hangsebesség 12-szeresével, majd mintegy 100 kilométeres magasságba jutott el. Ezt követően visszaereszkedett egy "második csúcsig", 42,5 kilométeres magasságig, majd manőverezett a keleti partoknál lévő pontos leszállási célig - közölte az állami hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint a KCNA jelentése valószínűleg túlzó, a testület a hatótávolságot mintegy 1100 kilométerre becsülte, továbbá nem észlelte a második csúcsot. A hadsereg közölte, hogy az Egyesült Államokkal közösen részletes elemzést végez majd.

A "második csúcs" beiktatása azt jelentené, hogy a rakéta képes irányt változtatni és megtartani a magasságot ahelyett, hogy ballisztikus pályán leereszkedik.

A KCNA arról is beszámolt, hogy a rakéta hajtóművének kialakításánál új szénszálas kompozit anyagokat használtak. A szénszál könnyebb és erősebb, mint más űrtechnikai anyagok, például az alumínium, de nehezebb előállítani. Az észak-koreai hírügynökség szerint a rakéta "hatékonyan képes áthatolni bármilyen sűrű védelmi akadályon, és komoly katonai csapást mérni az ellenfélre".

Kim Dzsongün erős fegyverként méltatta a rakétát, amely képes szembeszállni az ellenséges erőkkel és a változó regionális környezet által jelentett biztonsági fenyegetésekkel.

A KCNA fotókat tett közzé, amelyeken Kim a lánya mellett, videokonferencián keresztül figyeli az indítást, miközben a rakéta felemelkedik egy mezőről.

"Az új típusú hiperszonikus rakéta kifejlesztésének fő célja, hogy az ország nukleáris háborús elrettentő erejét egyre szilárdabb alapokra helyezze" - hangsúlyozta Kim Dzsongün a KCNA szerint.

Blinken és Cso Tejul dél-koreai külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján elítélte a rakétatesztet, és felhívta a figyelmet Phenjan Moszkvával való elmélyülő kapcsolataira, beleértve az űr- és műholdtechnológiában való tiltott együttműködést.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szolgálatba tartó rendőr szenvedett balesetet

Szolgálatba tartó rendőr szenvedett balesetet

Helyszíni információink szerint egy szolgálatba tartó rendőr ült a személyautóban, amely Bácsalmás közelében a Bácsbokod felé tartó úton egy, az úttesten keresztben álló kamion oldalának ütközött.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nőtt a tibeti földrengés halálos áldozatainak a száma

Nőtt a tibeti földrengés halálos áldozatainak a száma

Százhuszonhatra nőtt a halálos áldozatok száma annak a földrengésnek a következtében, amely a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében történt kedden; a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel, hogy a fagypont alatti hőmérsékleten további túlélőket találjanak - közölték a kínai hatóságok.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!