A lap beszámolója szerint a politikus a Demokrata Párt újonnan megválasztott kongresszusi képviselői előtt egy beszédében azt állította, hogy több mint 47 éve ismeri az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint. Biden konkrét időpontokat is említett, de saját szavait többször korrigálta, amikor a találkozások időpontjáról beszélt.
Én 47 éve ismerem Putyint. Emlékszem, hogy találkoztam vele azután, hogy megválasztottak, de a beiktatás előtt. Vagy rögtön azután. Nem, bocsánat, még korábban. Nem, mégis az eskü után, február elején
– fogalmazott az amerikai elnök.
Biden nyilatkozata több helyen is sántít. A két vezető egyetlen személyes találkozója 2021 júniusában történt Genfben, amikor Biden már elnökként hivatalban volt. Emellett 47 évvel ezelőtt, 1978-ban Biden még Delaware állam szenátora volt, míg Putyin a KGB tisztjeként szolgált.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov egy korábbi hasonló kijelentés kapcsán arra buzdította a Fehér Házat, hogy Biden nyilatkozatairól magánál az elnöknél érdeklődjenek.
Az amerikai elnök korábbi nyilatkozatai sem mentesek a tévedésektől, ami nemcsak a Republikánus Párt, hanem a nemzetközi sajtó érdeklődését is rendszeresen felkelti - írja a Magyar Nemzet.